Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Henrietta

Sötét
Fény

Megújuló turistaházak a Mátrán át a Soproni-hegységig

171024 cipo sport szabadido tura egeszseg

Megújuló turistaházak a Mátrán át a Soproni-hegységig

Közel hárommilliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak, erdei szállások országszerte a következő két évben, a fejlesztések hat erdőgazdaságot érintenek, köztük az Egererdő Zrt-t.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Közel hárommilliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak, erdei szállások országszerte a következő két évben, a fejlesztések hat erdőgazdaságot érintenek, köztük az Egererdő Zrt-t.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter keddi, fővárosi sajtótájékoztatóján elmondta: a tavaly év végi kormánydöntések értelmében újabb jelentős fejlesztések indulhatnak el a magyar erdőkben, a program 2010-ben kezdődött, a 22 állami erdőgazdaság a megtermelt nyereségét állami forrásokkal kiegészítve beruházásokra fordítja. A felújítási munkák 2,9 milliárd forintból hat erdőgazdaságot érintenek. A miniszter hangsúlyozta: 2010. óta megváltozott az erdészetek szemlélete, a fejlesztésekkel 21. századi színvonalú létesítményekben lehet majd pihenni az erdőkben.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a természetjárás feltételeinek javítása iránt, a következő két évben minden eddiginél gyorsabb ütemben újulhatnak meg turistaházak. A 2,9 milliárd forint kiegészítve a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program idei évre átcsoportosított forrásaival további kétmilliárd forintot jelent az erdészetek, nemzeti parkok közjóléti létesítményeik felújítására. Az eddigi fejlesztéseket kiadványban összegzik, erről itt írtunk.

A magyar erdőgazdaságok mintegy kétmillió hektár erdőt gondoznak, 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola, és 25 látogatóközpont van a kezelésükben. 

A fejlesztések üteme tovább gyorsul a következő években, a mostani döntéssel többek között az Egererdő Zrt. kezelésében álló turistaházak újulhatnak meg. A tájékoztató szerint 12 turistaházat érintenek a bejelentett fejlesztések, amelyek országszerte a Magas-Börzsönytől, a Bükk-fennsíkon vagy a Mátrán át a Soproni-hegységig találhatóak.

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL