Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Henrietta

Sötét
Fény

Idén 3 térségben rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot

170710 mátrai napok

Idén 3 térségben rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot

Idén 3 térség ad otthont a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatnak, amelyen az erdei koncertek mellett kiállítások, ismeretterjesztő előadások és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Idén 3 térség ad otthont a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatnak, amelyen az erdei koncertek mellett kiállítások, ismeretterjesztő előadások és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket.

A rendezvény a Kecskeméthez közeli Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn május 26-án és 27-én, a Mátrai Művészeti Napokon június 30. és július 8. között, a gyulai Városerdőn és Püspökfürdőn szeptember 28. és 30. között várja az érdeklődőket – közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.

A Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok tervezett helyszíne Fülek, Tar, Szentkút, Mátraalmás, Szurdokpüspöki, Abasár, Kékestető, Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján. 

A programok között klasszikus és népzenei koncertek, szakvezetéses erdei séták, kézműves gyermekprogramok, helyi termelők bemutatkozása, tudományos ismeretterjesztő előadások és természethez kötődő képzőművészeti kiállítások is szerepelnek – írja az MTI.

A rendezvénysorozat 2018-ban a 15. évadára készül, fő célja a környezettudatos életvitel, a fenntarthatóság irányába mozdítani a résztvevőket.

Borítókép – Gál Gábor

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL