Lépjen kapcsolatba velünk

Ösztöndíjpályázat kiemelkedően teljesítő diákhiteles hallgatóknak

Diakhitel

Ösztöndíjpályázat kiemelkedően teljesítő diákhiteles hallgatóknak

Ösztöndíjpályázatot hirdet a Diákhitel Központ, a nyertesek 10 hónapon át havi 70 ezer forintot kapnak. A felhívásra május 4-ig lehet jelentkezni. 

Ez a cikk több, mint 7 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ösztöndíjpályázatot hirdet a Diákhitel Központ, a nyertesek 10 hónapon át havi 70 ezer forintot kapnak. A felhívásra május 4-ig lehet jelentkezni. 

A központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint minden olyan 45 év alatti, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemista, főiskolás jelentkezhet, aki hatályos diákhitel szerződéssel rendelkezik. Feltétel az is, hogy az adott hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Nyelvvizsgák, kutatói munka, közéleti tevékenység és sport eredmény plusz pontokat hozhat – írja az MTI.

Az általános pályázati feltételek között szerepel még a magyar állampolgárság, illetve két lezárt félévben a legalább 4,00-es korrigált kreditindex is. 

Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a Diákhitel szerződésének szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat. A Diákhitel Központ 2018. május 4-ig várja a hallgatók jelentkezését. A 14 győztes pályázó a 2108/19-es tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a diákhitel szakmai grémium értékeli, és javaslatot tesz a nyertesekre, az objektivitást szem előtt tartó értékelési szempontrendszer alapján.

A Diákhitel Központ tavalyi pályázatára több mint 300 hallgató jelentkezett, az ösztöndíjasok között olajmérnököt, biológust, fizikust, jogász hallgatót, vidéki és fővárosi, első és másod, diplomást is díjazott a társaság. A nyertesek közül többen köztársasági ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői voltak – írták.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.