Lépjen kapcsolatba velünk

A hét építészeti csoda egyike Egerben – sétálj a város alatt

180204 erseki pincerendszer pince

A hét építészeti csoda egyike Egerben – sétálj a város alatt

Az egykori érseki pincerendszer igazán érdekes látnivaló, az ország 7 építészeti csodájának egyike. Érdemes megnézni.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az egykori érseki pincerendszer igazán érdekes látnivaló, az ország 7 építészeti csodájának egyike. Érdemes megnézni.

A török megszállás után, 1687-ben, az Egerbe visszatérő Fenessy György püspök már nem akart a várban lakni. A püspökség a polgári városban vásárolt két építési telket, és a palota építéséhez szükséges tufa követ az újonnan épülő palota alóli dombból termelték ki. Ezáltal egyrészt megépült a palota, másrészt kialakult az a hatalmas pincerendszer, ahol a Hatvantól Munkácsig terjedő szőlőterületekről származó borok tizedét (dézsmát), az egyházi adót  tárolták. Ez jó esztendőkben évente 11-12 millió liter bort jelentett – írja a Város a város alatt honlap.

A pincerendszer a Hatvani kaputól a Rác kapuig, közel 4 kilométer hosszan nyúlt el város alatt. A pince legszebb része az Oszlopcsarnok, ahol 7×7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret.

Fotó: varosavarosalatt.hu

Az 1947-es államosítás után a pincét nem használták tovább bortárolásra, állagában megroggyant, életveszélyes lett. A ’80-es évek elején vasbeton szerkezettel megerősítették, a menthetetlen és nagyon veszélyes szakaszokat betonnal betömedékelték. Hibát követtek el azonban, hogy nedvesség ellen nem szigetelték le a pince rendszert, így mind a mai napig a  betonon átszivárog a talajvíz. Így azonban a tufából kimosott mészkőből csodálatos cseppkőszerű mészképződmények alakultak ki a falakon.

A pincét 2007-ben a 7 legismertebb magyar „építészeti csoda” közé választották.

A pincerenszer bejárata az Eszterházy téren található, a Bazilikához vezető lépcső jobb oldalán, a Szt. László szobor alatt.

Nyitás április elsején. Az április 1-től szeptember 30-ig terjedő időszakban 9 órától látogatható a pincerendszer, kizárólag vezetéssel. Az utolsó vezetés 18 órakor indul, minimum 5 fővel.Körülbelül 45 percet számolhatunk a pince bejárására, és mindenképpen készüljünk meleg ruhával, hiszen odalent 12 Celsius fok van.

Elérhetőségek és további részletek a honlapon.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.