Lépjen kapcsolatba velünk

A makláriak kezdeményezései mellé áll a vállalat

M4

A makláriak kezdeményezései mellé áll a vállalat

Ez a cikk több, mint 7 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Két ünnepélyes esemény is zajlott Makláron pénteken. A település képviselő-testülete még márciusban döntött arról, hogy közterületet neveznek el a mai napig nagy köztiszteletnek örvendő egykori polgármesterről, Havasi Lászlóról, így tisztelegve emléke előtt. A Déli Iparterület Lenksystem utcáját a Bosch támogatásával ezentúl Havasi László utcának hívják.

Stefan Basso, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. kereskedelmi ügyvezető igazgatója Havasi László feleségével közösen leplezte le az új utcanévtáblát. A volt polgármester sokat tett a településért és azért, hogy 4 évvel ezelőtt a vállalat Makláron telepedjen le– emlékezett vissza felesége az avatón.

A másik eseményre a település központjában, a Művelődési házban került sor, ott alakították ki kisgyermekes anyukák kezdeményezésére a Baba- mama klubbot. Az ötlet mellé állt az önkormányzat és a maklári Bosch. Közös erővel alakították ki és rendezték be a klubhelyiséget – mondta el az átadón Hanuszik Csaba polgármester. Aki azt is hozzátette a település folyamatosan fiatalodik, az utóbbi időben sok gyermek született a településen. Az a céljuk, hogy a lehető legjobb körülményeket tudják nekik biztosítani.

A klubban nemcsak játszani lehet majd, védőnői vezetéssel többek között szülésre felkészítő foglalkozásokat, előadásokat, babamasszázst, babatornát is tartanak a jövőben.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.