Lépjen kapcsolatba velünk

Sertéspestis: csökkent a fertőzött terület megyénkben

180425 vaddiszno

Sertéspestis: csökkent a fertőzött terület megyénkben

Eredményes lehet az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezésben a földrajzi, a vadászati, az állategészségügyi, a háztáji és a nagy számú járványvédelmi intézkedésnek köszönhetően.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eredményes lehet az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezésben a földrajzi, a vadászati, az állategészségügyi, a háztáji és a nagy számú járványvédelmi intézkedésnek köszönhetően.

Ezt Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.

A főállatorvos kiemelte, hogy az ASP-vel fertőzött terület csökkent Heves megyében. A kereskedelmi korlátozásokról elmondta, hogy mintegy 30 országgal folynak egyeztetések arról, hogy ne az egész országra, hanem csak a fertőzött területekre érvényesítsék a beviteli tilalmat.

A magyar sertéshúskivitelnél nem a mennyiség jelent gondot, az ország összes kivitele a megtermelt sertéshús 40-60 százalékát teszi ki, ebből 20-30 százalék irányul az ázsiai piacokra. Ugyanakkor az értéket tekintve jelentős a különbség, a teljes kivitel 50 százalékát az ázsiai országok adták. Japán után Hongkong, illetve Kína mind mennyiségben, mind árban jó piacnak számított, ezért fontos, hogy megnyissák ezeket a piacokat, a beviteli tilalmat csak a fertőzött területre érvényesítsék – mondta.

Az uniótól a közvetlen járványvédelmi intézkedésekhez várható támogatás a vészhelyzeti alapból: a vaddisznó test és tetem kártalanítására 75 százalékban, míg a vizsgálatok költségére 100 százalékban igényelhető forrás.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.