A közösségi média legtöbb kattintással büszkélkedő posztjai között, minden kétséget kizáróan megtalálhatjuk az orosz, menetrögzítő (dashcam) kamerák által felvett baleseti videókat, melyek az mellett, hogy oktató célzatúak még adnak egyfajta hamis biztonságérzetet is a nézőiknek. Szeretjük valamiért elhinni azt, hogy ezek velünk biztosan nem történhetnek meg és persze azzal is vigasztalhatjuk magunkat, hogy van valami olyan dolog, aminek köszönhetően végre nem a saját kárunkból tanulunk. Aztán mikor a valóság ránk rúgja az ajtót, akkor jön a kellemetlen meglepetés, mint szombat délután Egerben is.
Az egyébként szinte minden napszakban zsúfolt „négysávos” forgalmának nagy valószínűséggel az Eger Rallye és a többi, nagy turisztikai vonzerővel bíró rendezvény sem kedvez túlságosan, hiszen a videón látható karambol, már a sokadik ezen a hétvégén. A rengeteg, – helyismerettel nem rendelkező – turista sok esetben tétován próbált ezen a szombat délutánon is eljutni ideiglenes úti céljához, aminek következtében az efféle koccanások, már péntek déltől benne voltak a levegőben. Nekünk, rutinos egri sofőröknek ilyenkor a szokottnál is elnézőbbnek kell lennünk a turistákkal, hiszen a helyismeret hiánya egy nagyon kellemetlen dolog tud lenni, amit bármikor érezhetünk a saját bőrünkön is, ha egy másik városba visz az utunk.
A biztonságos közlekedéshez sok esetben a benzingőztől megemelkedett adrenalinszint sem tesz hozzá túl sok pluszt, hiszen a másik véglet, a krónikus „jobblábi elnehezülésben” szenvedő sofőrtípus, néha a közutat is versenypályának nézve próbál meg magának pár másodperces előnyt kovácsolni az autók között szlalomozva. Ez utóbbi szabálysértéseket mellesleg a rendőrség fokozottan ellenőrzi a rallye ideje alatt!
Lássuk a videót az újabb balesetről
Az Agria Tv információi szerint a piros lámpa ellenére, fékezés nélkül hajtott be egy kocsi Egerben az Árpád út és a Szvorényi út kereszteződésébe és éppen akkor indult el a forgalom a másik utcából is. A teherautó egy kocsival ütközött, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A balesetet az Agria Tv kocsijában lévő kamera rögzítette, miután a stáb az idős vezetőhöz mentőt hívott, mert rosszul volt.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!