Lépjen kapcsolatba velünk
1385050918

Hit és szeretet

Ez a cikk több, mint 12 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Közel 1600-an vettek részt az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények tanévzáróján a bazilikában. Az ünnepségen ötven diákot jutalmaztak.

Érseki szentmisével kezdődött el az  Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények tanévzárója. Dr. Ternyák Csaba érsek úgy fogalmazott: a katolikus iskolák fontosnak tartják, hogy megtanítsák a gyerekeket imádkozni, hogy kapcsolatba kerüljenek Istennel. Hozzátette:  az imádság nem csak az Istennel való kapcsolatot mélyíti el, hanem abban is segít, hogy embertársaikkal kiegyensúlyozott legyen a kapcsolatuk.

A szentmise után Kakuk Ferenc káplán tartott előadást, aki a pedagógusok szerepéről beszélt. Úgy fogalmazott, elengedhetetlen, hogy a pedagógus lelkesedéssel, hivatástudattal álljon hozzá nevelő szerepéhez, és fontos az is, hogy szeretetet sugározzon és hiteles legyen.

Az előadás után az Egri Főegyházmegye területén működő 40 egyházmegyei fenntartású és 15 szerzetesi katolikus köznevelési intézmény kiválóan teljesítő ötven diákját tüntették ki, majd a ceremónia érseki áldással és himnuszokkal zárult.

Forrás: eger.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL