Lépjen kapcsolatba velünk
170430 virag

Szóvirágok

Ez a cikk több, mint 12 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nézem a közgyűlést a minap, hát látom, hogy a képviselőknek sikerül összeveszniük a virágokon.

A jobbikos városatya mindjárt az elején előadta: ő jár-kel a városban, s lát. Látja, hogy itt szép a park, amott nem, s hogy emitt sok virág virít, ott meg nem. Átlátta a helyzetet, s átvágta a gordiuszi csomót: ésszerűsíteni kell.

Meg is jegyezte, kikérte ő az adatokat (hasznos képviselő az ilyen, hiszen, ha már van ügy, akkor ő buzog), és kiderült, évi 30 milliót költenek a tekintetes egriek ezekre a haszontalan egynyári virágokra. Kétségtelenül sok pénz ez, ennyiért szép házat adnak, akár még az Arany János utcában is. Szóval ez rengeteg pénz, tekintve, hogy csak 55 ezren vagyunk.

Egyébiránt, bár ez nem hangzott el, a város költségvetési főösszege idén 17,5 milliárd. Ebben van benne, hogy este nem sötétben tapogatózunk, hogy van, aki koncertet szervez, meg annak az embernek a fizetése, aki hangosítja a képviselőkön lévő mikroportot a közgyűlésen. Ja, meg az is, hogy idén kiültetnek 130 ezer virágot. Meg ugyanez a cég gondoz 26 ezer fát. Meg elviszi a szemetet. Meg, ha már elvitte, gondoskodik is róla.

Ez a 17,5 milliárd tartalmazza a képviselők – a közhiedelemmel ellentétben – nem túl busás fizetését is. Ebből sikerül kifizetnünk a testület tagjait, akik aztán ilyen problémákkal szembesítenek. Nem hagyják ezt a nem mellesleg hozzáértő cégvezetőkre, helyette maguk látják át a hiányosságokat, szúrják ki a betömendő réseket, s közlik ezt a nép egyszerű tagjaival. Velünk, mármint.

Mindez azonban mellékvágány, a lényeg az, hogy a sok virág sok pénzzel jár. Persze tiltakozunk az ellen, hogy betonból legyen az egész belváros és eltűnjenek a növények, de e logika mentén jó lenne, ha ugyanakkor a virágosítás kapcsán kicsit összehúznánk a nadrágszíjat.

Én meg nézem a közgyűlést, s számolok. Valóban jobban járnék, ha száműzném a növényeket. Lássuk be, csak szépek és oxigént termelnek, másra nem nagyon jók. Már csak az asszonyt kell meggyőznöm, hogy a következő évfordulón ne is számítson ilyesmire…

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL