Lépjen kapcsolatba velünk

Újra Casting: bárkiből lehet Vicuska vagy Gergő

B1Q3039

Újra Casting: bárkiből lehet Vicuska vagy Gergő

Ez a cikk több, mint 11 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A dicsőséges egri várvédelem után 462 évvel ismét megelevenedik a történelem. Egy nyárra bárki hőssé válhat: ismét keresik Bornemissza Gergely, Cecey Éva, valamint Dobó apródjainak mai, hiteles megformálóit.

 

A kiválasztottakra – mint azt hétfőn, az egri várban tartott sajtótájékoztatón megtudtuk – korhű ruhák, örök élményt jelentő izgalmak, csaták és történelmi kalandok várnak. Habis László polgármester hangsúlyozta: a szerencsések együtt élhetik át a történelmi kalandokat és a győztes ostromot a 2012-es, első Eger 1552-es Castingon kiválasztott Dobó Istvánnal és az Egri Vitézlő Oskola megannyi bátor tagjával, farkasszemet nézhetnek a mindig morcos Jumurdzsákkal.

Újdonság, hogy az idei évben nem előre kihirdetett menetrend szerint, hanem meglepetésszerűen tűnnek majd fel Gárdonyi regényének szereplői a belvárosban. Csillag Tamás, az Egri Vitézlő Oskola elnöke a tájékoztatón hangsúlyozta: a Széchenyi utcán, a Dobó utcában és a megújuló Dobó tér minden sarkában számítani lehet a portyázó török sereg és a várvédő vitézek tagjaira.

Szóval, aki úgy érzi, vagy akár mások mondták, hogy külleme, jelleme okán akár maga is lehetne Bornemissza Gergő, vagy Cecey Vicuska, annak érdemes szerencsét próbálnia. Az egri love-story főszereplői mellett ezúttal játékos vitézi próba során választják ki azt a 6-12 év közötti kis katonát, akikből Dobó fegyverhordozója válhat a Végvári Vigasságok idején.

Jelentkezni július 31-én éjfélig lehet e-amilben, az [email protected] címen, illetve telefonon, a 20/427-0062-es, vagy a 36/312-744-es számon. A Castingot augusztus 2-án 10 órától az egri várban tartják, szakmai zsűri előtt. A jelentkezők az egrivar.hu oldalon elérhető szövegrészletekből készülhetnek fel.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL