Lépjen kapcsolatba velünk

Hamarosan üt a szocialisták órája

Szigetvári viktor

Hamarosan üt a szocialisták órája

Ez a cikk több, mint 12 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Együtt–PM ügyvezető társelnöke szerint hétfő estig meg kell oldódniuk az önkormányzati választási indulás körüli vitás kérdéseknek. Szigetvári Viktor erről az ATV Start című reggeli műsorában beszélt. Hozzátette: a hétvégi tárgyalásokon több kérdésben is sikerült elsimítani a vitákat az MSZP-vel, de például a XIII. vagy az XIV. kerületben még vannak nyitott kérdések – írja az MNO.

A politikus hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalícióval viszont már írásba foglalták a megállapodást, és legkésőbb kedden alá is fogják írni. „Ha ehhez a Magyar Szocialista Párt nem tud csatlakozni, akkor meg nyilván tesszük, amit tennünk kell” – közölte.

Szigetvári szerint nincs sok vita hátra

Szigetvári Viktor emellett viszont úgy fogalmazott, hogy meglátása szerint a problémák elsimíthatók, a hétvégén – amikor főleg kerületi szinten zajlottak a megbeszélések – a nyitott kérdések nagy részét már le lehetett zárni. Az ügyvezető társelnök a műsorban meglepőnek nevezte, hogy a szocialisták a múlt héten úgy módosították egyoldalúan a korábbi megállapodásukat, hogy az sem az Együtt–PM, sem a DK számára nem volt elfogadható.

Példaként említette, hogy Angyalföldön „mindannyiunk számára evidens”, hogy a szocialista Tóth Józsefnek kell folytatnia a polgármesteri munkáját. Eközben a 15 egyéni önkormányzati választókerületből a DK és az Együtt–PM három-három egyéni helyet szeretne, tehát nem arról van szó, hogy „mi megalázó módon el szeretnénk tüntetni Angyalföldről a Magyar Szocialista Pártot” – tette hozzá. Elismerte, hogy egyelőre Zuglóban sem sikerült megállapodni, de tudomása szerint ez hétfőn vagy kedden megtörténik.

Tényleg hoppon maradhat az MSZP

Képtelen ellenzék
Az MSZP–SZDSZ utódpártjai, szellemi örökösei készülődnek az őszi önkormányzati választásra. Ezt onnan lehet tudni, hogy a híradásokban ugyanazt látjuk, mint április hatodika előtt: egymással marakodó, a jelöltségért, az indulás jogáért a másikat akár egy kanál vízben megfojtani képes balliberális politikusokat.Ide kattintva olvashatja a Magyar Nemzet vezércikkét!

A politikus úgy folytatta: azt látja, a fideszes polgármesterek sok kerületben nem veszik tudomásul, hogy vannak tőlük eltérően gondolkodó polgárok, „emellett lopnak, mint a nyavalya, és ezeket le kell állítani”. Véleménye szerint erről kell szólnia a kampánynak, és már „én is szégyellem magam”, hogy körzetekről kell beszélni – tette hozzá.

Továbbra is fenntartják azt az állításukat, hogy ha nem sikerül megállapodni, akkor egyedül vagy a Demokratikus Koalícióval közösen indulnak majd el a választáson – közölte a műsorvezető kérdésére, kiemelve, hogy az ország egy jelentős részében egyébként is önállóan vesznek részt a választáson.

Mindenki rajtavesztene

Egy másik kérdésre válaszolva adott annak esélyt, hogy jobban szerepelnének, ha csak a Demokratikus Koalícióval indulnának közösen, de hangsúlyozta, hogy ezen mindenki veszítene, mert ez egy „háborúságos kampányt jelent”, miközben nekik „bőven elég” megküzdeni a Fidesszel, az LMP-vel, illetve Jobbikkal.

Pásztor Albert sem kell nekik

Leszögezte azt is, hogy az Együtt–PM továbbra sem támogatja Pásztor Albert független miskolci polgármesterjelöltet, aki mellett korábban támogatóként álltak ki az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM közös helyi önkormányzati képviselőjelöltjei is. Közölte: a borsodi megyeszékhelyen „jelenleg nem gondolkodunk önálló polgármesterjelölt állításában”.

Önhatalmú módosítások

Az Index péntek este írt arról, hogy a budapesti szocialisták több ponton átírták a három párt között született megállapodást, például egyes kerületben lecsíptek még maguknak egy kis darabot a pozíciókból: Óbudán egy, Angyalföldön kettő, Zuglóban négy önkormányzati képviselői körzetet vettek vissza az Együtt–PM-től és a DK-tól. Erre reagálva szombaton az Együtt–PM arra szólította fel az MSZP-t, hogy ne veszélyeztesse az ellenzék budapesti megállapodását.

Nem készülnek aláírási ceremóniára

Szigetvári a Hír TV-nek egyébként azt mondta: bízik abban, hogy helyi szinten megegyeznek a szocialistákkal, de aláírási ceremóniára nem készülnek.

A társelnök hozzátette: „A Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM Szövetség között már nincs vita, minden kérdés rendezett, és ha úgy alakul, hogy holnapig nem lehet ezt a kérdést rendezni, akkor nyilván ketten fogjuk aláírni ezt a megállapodást.”

(MNO)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL