Lépjen kapcsolatba velünk

25 millió éves állatok maradványait kutatják Egerben

Bioerozio

25 millió éves állatok maradványait kutatják Egerben

Ez a cikk több, mint 12 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Eszterházy Károly Főiskola Földrajz tanszéke rendezi idén a Nemzetközi Bioeróziós Workshop-ot.  Az augusztus 24-től 30-ig tartó konferenciára öt országból érkeztek tudósok, hogy megismerjék egymás kutatásait, és feltárják, megvizsgálják Heves megye olyan leletekben gazdag területeit, amelyek 10-25 millió éves állatok maradványait őrzik.

A konferenciát 1996-ban rendezték meg először, Dr. Dávid Árpád az Eszterházy Károly Főiskola docense 1998 óta minden alkalommal részt vesz az eseményen, és megosztja kutatási eredményeit a résztvevőkkel. Kollégája Dr. Alfred Uchman, a Jagiellonian University oktatója a főiskolán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az egri szakember jelentős munkásságának köszönhető többek között, hogy Eger rendezheti meg a nemzetközi konferenciát. Kiemelte: Heves megye ideális kutatóhely a bioeróziós szakemberek számára, mert rendkívül gazdag triász, oligocén és miocén kori leletekben.

Dr. Dávid Árpád a bioerózió fogalmát magyarázta el a sajtó képviselőinek. Elmondta: a vázzal nem rendelkező, tehát nem fosszilizálódó élőlények – például lárvák, férgek, szivacsok – is hagytak nyomot az évmilliók alatt. Ezek a szilárd aljzatba – például kőzetbe, fatörzsbe, falevélbe, kagylóhéjba, csigaházba – fúrták magukat. Kiemelte: Eger büszkélkedhet Közép-Európa legnagyobb epoxigyanta gyűjteményével, amely megőrizte ezeknek a több millió éves állatoknak a nyomait. A szakember szerint ezekből a leletekből következtetni lehet életmódjukra, környezetükre is.

Dr. Dávid Árpád érdekességként megemlítette: kevesen tudják, hogy a „Nagy Armada” pusztulásában és a Brit-szigetek Európától való eltávolodásában is jelentős szerepe volt ezeknek az állatoknak, ugyanis a faszerkezeteket és a kőzeteket nagyon meggyengítették.

Dr. Dávid Árpád az Eszterházy Károly Főiskola docense és Dr. Alfred Uchman, a Jagiellonian University oktatója az egri főiskola sajtótájékoztatóján

Dr. Dávid Árpád az Eszterházy Károly Főiskola docense és Dr. Alfred Uchman, a Jagiellonian University oktatója az egri főiskola sajtótájékoztatóján

A docens arról is tájékoztatott: a világon összesen 300-400 szakember végez bioeróziós kutatásokat, körükben az Egyesült Államoktól Új-Zélandig népszerű és ismert Eger, ugyanis a földtörténeti korok között van egy miocén és oligocén réteg, amelyet „Egri Emeletnek” neveztek el.

A nemzetközi konferenciáról elmondta: három évvel ezelőtt született döntés az Azori-szigetek-i workshopon, hogy Eger rendezheti meg az eseményt, megelőzve Franciaországot. Az egri workshop-ra legmesszebről Argentínából érkeztek, de részt vesznek olasz, lengyel és indiai szakemberek is.

Dr. Dávid Árpád fontosnak tartja, hogy fiatal kutatók is részt vehessenek a konferencián, külön büszke arra, hogy két tanítványa is előadást tartott Egerben.

A konferencia előadásaiból kiadvány is készült, az egri leleteket, kutatások eredményeket egy kiállítás mutatja be a résztvevőknek.

A kutatók a napokban terepgyakorlatokon is részt vettek: a Kis-Egedi útbevágásnál ősnövényeken, levélmaradványokon kerestek bioeróziós nyomokat, a Wind féle téglagyár bányájának agyagsorát is megvizsgálták, amely az említett „Egri Emelet” vékony képződményrétegét rejti, a Határ-tetői kőfejtőben miocén kori életnyomokat találtak (15 millió éves kagylók, csigák, marokszivacsok fúrásait),  Nagyvisnyón pedig 25 millió éves, triász kori mészkőbe záródott kagylók, szivacsok és férgek nyomait elemezték.

A következő három napban ellátogatnak a gyöngyösi Mátra Múzeumba, Ipolytarnócra és a bujáki legelők 15 milló éves  osztriga padjaihoz.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL