Lépjen kapcsolatba velünk

Putyin: a lázadók nyissanak humanitárius folyosót

Putin

Putyin: a lázadók nyissanak humanitárius folyosót

Ez a cikk több, mint 12 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este felszólította az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadár lázadókat, hogy nyissanak humanitárius folyosót, amelyen az általuk körbezárt ukrán katonák elhagyhatják a harcteret.

Ezt megelőzően Petro Porosenko ukrán elnök Kijevben a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) rendkívüli ülését megnyitva közölte: két ukrán katonai egység dezertálása miatt kerültek súlyos helyzetbe a Kijev által terrorellenesnek nevezett haderők Kelet-Ukrajnában, a Donyeck melletti Ilovajszk városánál folyó harcokban.

Ilovajszknál már csaknem egy hete vannak heves tűz alatt a város „felszabadításáért” küzdő önkéntesek és hivatásos katonák, akik folyamatosan erősítést, fegyvereket és lőszereket követelnek az ukrán államfőtől és a védelmi minisztériumtól.

Porosenko hangoztatta, hogy az Ukrajnába behatoló orosz csapatok a szakadárok megsegítésére érkeztek, mivel az utóbbi időkben az ukrán terrorellenes erők komoly harci sikereket értek el az oroszbarát szeparatisták elleni harcokban. Kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai helyzet rendkívül súlyossá vált, de – mint mondta – „kontrol alatt tartható”. Ezért arra kért mindenkit, hogy ne essen pánikba, hogy „hideg fejjel és józan ésszel” hozzák meg a közös döntéseket a további lépésekről.

Anton Gerasenko, Arszen Avakov ukrán belügyminiszter egyik tanácsadója azt írta csütörtök este saját Facebook-oldalára: „Immár kész tény, hogy Putyin reguláris hadserege benyomult Ukrajnába.”

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL