A Shotokan Karate Közhasznú Önvédelmi Sportegyesület idén harmadik alkalommal rendezte meg a szúcsi Jóléti tavon a Vízi Vigasságok Versenyét. A rendezvény az egyesület vezetésének évekkel ezelőtti ötletéből vált immár állandó nyári eseménnyé. A rendezvényen aktív szerepet vállalt a szomszédos falu, Egercsehi polgármesterjelöltje, Beraxa Krisztina is.
Az időjárás ismét kegyes volt és a délelőtti napsütés lehetővé tette a rendezvény megtartását, ahol nem maradt senki szárazon. A szervezők az előző évekhez képest új pályát alakítottak ki az evezéshez. A második fordulóban már igazi harc alakult ki a minél jobb időeredmények eléréséért. Mint minden évben most is nagyon jó hangulatban, sok nevező csapattal zajlottak a versenyek. Az ebédet megelőzően a „szárazföldön” ügyességi versenyre is sor került négyfős csapatokkal. Az első három helyezett csapatok oklevelet kaptak és az eredményhirdetés része volt az elmaradhatatlan cukorka szórás a gyerekek nagy örömére. A délután folyamán hastánc bemutató is szórakoztatta a jelen lévőket.
Az egyesület jelenleg Egerben és környékén, valamint Edelényben oktat tradícionális shotokan karatét. Két éve indította el Egerben az új fitness „őrületet” a nippon zengot, amely szintén a karate mozgásanyagára épül. Ezen túlmenően együttműködve a helyi önkormányzatokkal rendezvényeken vesz részt, egészségnapokat, táborokat szervez. Fő cél életkortól függetlenül az egészséges életmód, a mozgás népszerűsítése, valamint közösségek építése. Az egyesület a tó mellett rendelkezik egy 1,4 hektáros területtel, melyen pályázat útján egy sport és rekreációs tábort szeretne létrehozni. A tervek ebben az évben elkészültek, minden rendelkezésre állna a megvalósításhoz a megfelelő anyagi támogatás esetén.
Egercsehi polgármestrejelöltje, Beraxa Krisztina elmondta, hogy szükségesnek érzi az ilyesfajta rendezvényeket, mellyel aktívabbá lehet tenni a vidéki hétköznapokat. Továbbá fontosnak tartja, hogy egy község folyamatos fejlődéssel elérje azt, hogy saját parkja, tava és közösségi tere legyen, mint, ahogyan az Szúcson is történt.
A Shotokan Karate Közhasznú Önvédelmi Sportegyesület életét, tevékenységét – rengeteg fotóval kiegészítve – bárki nyomon követheti a honlapjukon.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


























