Lépjen kapcsolatba velünk

Szeptember végére lesz kész a Jókai utca

Jokaiu

Szeptember végére lesz kész a Jókai utca

Ez a cikk több, mint 12 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Dobó tér és környező utcák burkolása jól halad, egyedül a Jókai utcánál tapasztalhatták azt az egriek, hogy néhány hétre leállt a munka. Itt a mélyebben fekvő csapadékcsatorna egy része beszakadt, az eredeti tervekkel ellentétben azt is cserélni kellett, ezért várhatóan szeptember végén készül el ez az szakasz.
A Jókai utcában eredetileg csak a közvilágítási kábelcsatorna kicserélése szerepelt a tervek között, a többi közmű a felmérések szerint jó állapotban volt. Most már elkészült a teljes utca betonozása, a Bajcsy-Zsilinszky utca felől pedig elkezdték a burkolást. Várhatóan szeptember végére fejezik be a Jókai utca felújítását. Ahogy halad a munka elkezdődnek a műszaki átadás-átvételek is. Elsőnek a Kis Dobó teret veszik át, majd szeptember közepére – az előírt határidőre – a Dobó utca, Eszperantó tér, Bajcsy-Zsilinszky utca következik. Később veszik át a már említett Jókai utcát, a Dobó teret és a Gárdonyi teret a Zalár utcával együtt.
A Végvári vitézek terén – az ásatás 37. napján – a régészek munkájának köszönhetően egyre többet látni a hajdanán itt állt épületekből. A felső rétegekben – többek között – barokk lakóház nyomai kerültek elő, de a tér két szélén középkori fal- és épületmaradványokat, cserépdarabokat is találtak. A háttérben közben a tér nyugati lezárását biztosító falon is dolgoznak. Itt a festéssel és a burkolással szeptember elejére el is készülnek. Ez előtt áll majd a Végvári Vitézek szoborcsoport.
A téren így most megosztozik a kivitelező és a régészek. Ha így marad, akkor a szobor környékének kialakításához is hamarosan hozzákezdhetnek.

eger.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL