Két nap leforgása alatt 311-el nőtt az Ebola-fertőzöttek száma, és 174-en haltak meg Guineában, Libériában és Sierre Leone-ban – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WTO).
A genfi székhelyű szervezet szombat este közzétett jelentésében a szeptember 23-ig bezárólag összegzett adatokat tette közzé. Eszerint 6574-re nőtt a nem gyógyítható betegség fertőzötteinek a száma, és 3091 esetben volt halálos kimenetelű a betegség.
A WTO szerint továbbra is Libériában a legsúlyosabb a helyzet, ahol szeptember 21-től 23-ig, vagyis két nap alatt 178 embert fertőzött meg a kór, és 153-an meghaltak. Libériában átlagban tíz fertőzött közül hét hal bele a betegségbe. Összességében egyedül ebben a nyugat-afrikai országban eddig 1830-an haltak meg, és 3458-an kapták meg a fertőzést.
A WTO korábban arra figyelmeztetett, hogy hatékony megelőzési intézkedések megtétele nélkül november elejéig húszezerre nőhet a fertőzöttek száma a nyugat-afrikai országokban, és az esetek fele Libériában fog történni.
Karanténba került Libéria tisztifőorvosa is, miután a helyettese Ebola-fertőzésben halt meg. Bernice Dahn helyettese csütörtökön halt bele a betegségbe, és ezért a főorvos úgy döntött, hogy karanténba vonul 21 napra a közvetlen munkatársaival együtt – közölték vasárnap egészségügyi források.
Libériát sújtja legerősebben a vérzéses lázbetegség az érintett nyugat-afrikai országok közül. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint egyedül ebben a nyugat-afrikai országban eddig 1830-an haltak meg, és 3458-an kapták meg a fertőzést.
A fővárosban, Monroviában naponta mintegy ötven holttestet hamvasztanak el, s közülük 35-40 lehet az ebolás áldozat – mondta a WHO egyik szakembere. Hozzátette, hogy ez a hivatalos adat, de sokan eltitkolják a családtagjaik halálát, és maguk temetik el őket a kertekben.
A fertőző betegségek megelőzésével és féken tartásával foglalkozó amerikai központban úgy becsülik, hogy Libériában és Sierra Leonéban az ebolás betegeknek csak mintegy 40 százalékát jelentik be. A WHO úgy véli, hogy a járvány 60 százalékos halálozási rátával jár. A fertőzés a vérrel és más testnedvekkel való érintkezés útján terjed. A lappangási idő 2-21 nap. A betegek a tünetek megjelenése után fertőznek, a lappangási idő alatt nem.
Libériában 1989 és 2003 között két polgárháború is dúlt, ezért a közegészségügyi hálózat kezdetleges szintre csúszott vissza. A járvány februári kitörésekor a közel 4,3 millió lakost számláló országban csak száz orvos és ezer ápoló volt. Az Ebola megjelenésével a közegészségügyi rendszer összeomlott.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













