Az ENSZ illetékes bizottsága jóváhagyta a világszervezet Ebola elleni harcra létrehozott vészhelyzeti missziójának 49 millió dolláros (mintegy 12 milliárd forint) költségvetését.
Az ENSZ-közgyűlés költségvetési bizottsága kedden határozott arról, hogy támogatja Ban Ki Mun főtitkárnak a misszió (UNMEER) finanszírozására vonatkozó beadványát, amely várhatóan az év végéig fedezheti a nyugat-afrikai Ebola-járvány megfékezésére irányuló műveletek költségét.
A világszervezet történetében ez az első olyan misszió, amelyet egy közegészségügyi válságra válaszul hoztak létre. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) múlt heti adatai szerint a februárban Nyugat-Afrikában kitört járvány eddig 7,5 ezer embert fertőzött meg, akik közül több mint 3400-an életüket vesztették.
A ghánai központú ENSZ-missziónak a térség Ebola által leginkább sújtott három országában, Libériában, Sierra Leonéban és Guineában lesz kirendeltsége. A misszió stábja ugyanakkor már a múlt héten elveszítette első tagját, egy libériai állampolgárt, aki „valószínűleg” maga is a halálos betegségbe halt bele.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















