Lépjen kapcsolatba velünk

Részvételi költségvetést javasol az LMP

Lmp komlosi szel

Részvételi költségvetést javasol az LMP

Ez a cikk több, mint 11 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Részvételi költségvetést és települési részönkormányzatok létrehozását javasolja az LMP. Az ökopárt programjának több eleme is azt célozza, hogy a lakosság nagyobb beleszólást kaphasson a helyi döntésekbe- hangzott el sajtótájékoztatón.

Legyen az egrieknek több beleszólásuk a helyi döntésekbe – szorgalmazza kampányában az LMP. A zöld párt politikusai utcai fogadóórán ismertetik programjukat a választópolgárokkal, a kampányhoz egy időre Szél Bernadett országgyűlési képviselő is csatlakozott. Az LMP társelnöke azt mondta,  az LMP új stílust, új irányzatot ad Magyarországnak.

Komlósi Csaba, az LMP listavezető jelöltje kijelentette: látványberuházások helyett ők valódi fejlesztéseket szorgalmaznának, a szürke, perspektívátlan Egernek ugyanis új irányra van szüksége.  Az LMP-s politikusok alulról jövő megújulást szeretnének.

Komlósi Csaba azt mondta, az LMP megvalósítaná a részvételi költségvetést, azaz a lakosság előzetesen véleményezhetné a tervezett költéseket. Részönkormányzatokat is létrehozna a Lehet Más a Politika Egerben, így az egyes településrészek jelentősebb fejlesztési kérdéseiről a lakosok dönthetnének.

 

Forrás: tveger.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL