Lépjen kapcsolatba velünk

A fal ledöntésének 25. évfordulóját ünneplik Berlinben

Berlini fal

A fal ledöntésének 25. évfordulóját ünneplik Berlinben

Ez a cikk több, mint 11 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A berlini fal ledöntésének 25. évfordulóját ünneplik vasárnap a német fővárosban.

A hivatalos program kora délelőtt kezdődik a fal történetével és emlékezetével foglalkozó emlékhely és dokumentációs központnál (Gedenkstätte Berliner Mauer), ahol Angela Merkel kancellár jelenlétében gyertyát gyújtanak a kommunista uralom áldozatainak nemzeti emlékművénél, majd istentiszteletet tartanak az egykori halálsávban – a lerombolt Megbékélés temploma helyén – felépült Megbékélés kápolnájában, és megnyitják a központ új állandó kiállítását.

Délután a Konzerthausban tartanak megemlékezést és hangversenyt. A program összeállítására és vezénylésére a Konzerthaus és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatóját, Fischer Ivánt kérték fel. A világhírű karmester az MTI-nek nyilatkozva rendkívüli megtiszteltetésnek nevezte a felkérést, kiemelve, hogy az ünnepélyes megemlékezésen részt vesz „az egész német vezető elit”, az élen Angela Merkellel és Joachim Gauck államfővel. A műsorról azt mondta, hogy meglepetés lesz, és ezért nem közölhet részleteket.

Este a Brandenburgi kapunál népünnepélyt tartanak Bátorság a szabadsághoz címmel.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyéb kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL