Lépjen kapcsolatba velünk

Vizsgálat indul egy elmaradt bélapátfalvi beruházás miatt

Bélapátfalva

Vizsgálat indul egy elmaradt bélapátfalvi beruházás miatt

Ez a cikk több, mint 11 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vizsgálatot kezdeményezett Horváth László fideszes országgyűlési képviselő egy Bélapátfalván fabrikett-gyártó üzem létesítését tervező cég ellen.

Horváth László csütörtöki sajtótájékoztatóján arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szerdán vizsgálatot kért Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől a Fuvar Logisztik Kft. ellen, amely 2013-ban 239 millió forintot nyert a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán fabrikett-gyártó üzem létesítésére, de a határidőig nem teljesítette vállalását.

A képviselő hozzátette, hogy a nyertes pályázónak legkésőbb 2013. november 30-áig kellett volna teljesítenie kötelezettségét, azonban a cég kérte a határidő meghosszabbítását. A képviselő tájékoztatása szerint a minisztérium engedélyezte a meghosszabbítást, azonban a beruházás az újabb határidőig sem valósult meg.

A fideszes politikus felidézte: a cégnek az üzem létrehozásával 102 új munkahelyet kellett volna teremtenie a településen. Hozzátette, hogy tudomása szerint a cég eddig mintegy 329 millió forintot támogatást vett fel, amelyből az említett bélapátfalvi brikettáló-üzem mellett egy deutériummentes vizet előállító gyárat is fel kellett volna építenie.

Miután a képviselő tudomást szerzett arról is, hogy a vállalkozás ellen októberben felszámolási eljárás indult – amelyről a cég nem tájékoztatta a közvéleményt -, úgy döntött, vizsgálatot kezdeményez az ügyben.

Horváth László szerint tisztázni kell, hogy a Fuvar Logisztik Kft-nek szándékában állt-e megvalósítani a pályázatban tett vállalásait.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL