Lépjen kapcsolatba velünk

Megkezdődtek a helyhatósági választások Szlovákiában

Szlovakia helyhatosagi

Megkezdődtek a helyhatósági választások Szlovákiában

Ez a cikk több, mint 11 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szlovákia csaknem háromezer településén választanak polgármestereket és önkormányzati képviselőket az egyfordulós helyhatósági választáson, amelyre az ország történetében hatodszor kerül sor.

A választáson – az ország területén állandó lakhellyel rendelkező külföldiekkel együtt – több mint négymillióan vehetnek részt, ők csaknem hatezer szavazókörben voksolhatnak este nyolc óráig.

A szavazóhelyiségek az ország legtöbb településén reggel hét órakor nyíltak meg, néhány kisebb faluban – ahol erre igény mutatkozott – már ennél egy-két órával korábban is lehetett szavazni.

A voksolás rendben megkezdődött, az első órákban rendkívüli esemény nem történt – erősítette meg az MTI-nek Kása Zoltán, a Központi Választási Bizottság magyar tagja. Hozzátette: a bizottság a reggeli órákban az utóbbi napokban beérkezett lakossági beadványokat vizsgálja, később a külső helyszíneken tesz látogatást, hogy ellenőrizze a szavazás folyamatát.

Szlovákiában a helyhatósági választásokon rendre magas szokott lenni a részvételi arány.

A voksolás egész ideje alatt hatályban marad a már csütörtökön reggel érvénybe lépett kampánycsend, amelynek idején még a részleges részvételi arányról sem szabad tájékoztatni. A nem hivatalos eredményeket este nyolc óra után teszik közzé, a hivatalos eredményt pedig vasárnap hozzák nyilvánosságra, miután a Központi Választási Bizottság is jóváhagyta.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL