Madár- és lombkorona-megfigyelő torony épült a Bükkben. A beruházás része annak a komplex fejlesztésnek, melynek célja, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság erdei iskolai ismeretterjesztő programjait élmény közelivé tegye.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint évek óta nagy sikerrel és jelentős érdeklődés mellett folytatja erdei iskolai programját, azonban a hagyományos módszerek és eszközök már nem voltak elégségesek a vendégek tudás szomjának kielégítéséhez. Ezért vált szükségessé a környezeti nevelési tevékenység eszközeinek és módszereinek fejlesztése.
Az igazgatóság közölte: a beruházás révén folyamatosan működő, fenntartható, élménypedagógián alapuló, a mai kor szelleméhez igazodó erdei iskolát tud működtetni, amely a környezeti nevelés megújult céljait új eszközökkel és módszerekkel éri el.
A fejlesztés eredményeként jött létre a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont erdei iskolai programjához kapcsolódó bővített foglalkoztató ház, a madár- és lombkorona-megfigyelő torony. Az igazgatóság szakemberei szerint a környezeti nevelési tevékenység az új eszközökkel és oktatási segédanyagokkal hatékonyabbá válhat.
A projekt révén az évi mintegy 1200-1300, kifejezetten az erdei iskola programban résztvevő tanuló száma a jövőben évi 2000 főre emelkedhet.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















