Nívódíjat kapott az egri Lajtha László Néptáncegyüttes az elmúlt hétvégi Szekszárdi Néptáncfesztiválon. A Babits Mihály Kulturális Központ adott otthont múlt hétvégén a Szekszárdi Néptáncfesztiválnak, amely a magyar amatőr néptánc mozgalom rangos versenye, s melyre a mozgalom első és második vonalába tartozó együtteseket várták – határon túlról is.
A fesztivált 1968-ban rendezték meg először, és 2008-ig először évente, majd kétévente hirdették meg a tolnai megyeszékhelyen. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy erőteljesebb legyen a dunántúli táncanyag feldolgozása, ami már akkor is elmaradt az erdélyi és a tiszai dialektushoz képest. Ezt el is érték, hiszen több dunántúli koreográfia készült, és az együttesek jobban odafigyeltek a baranyai, somogyi, rábaközi, sárközi és kalocsai táncokra. Az eredeti célkitűzés ma is aktuális.
A résztvevőknek ezúttal két koreográfiát kellett előadniuk, köztük egy újat és egy a dunántúli néptáncdialektus területéről származót vagy nemzetiségi táncot. A versenyműsorban kalotaszegi, palatkai, moldvai táncok mellett a határon túli tájegységeket szlavóniai, gömöri táncok képviselik, a nyugati dialektusból mások mellett rábaközi, somogyi baranyai, mezőföldi koreográfiákat láthatott a zsűri, azaz dr. Diószegi László, Hortobágyi Gyöngyvér, Mihályi Gábor és Novák Eszter.
Az ítészek Fesztivál Nívódíjjal jutalmazták az egrieket, az 1976-ban alakult Lajtha László Néptáncegyüttest, amely fennállása óta töretlenül igyekszik elsajátítani, s bemutatni a Kárpát-medence táncait. A csapat egy nagy családhoz hasonlóan működve több generációt köt össze. 2006-ban alakult meg utánpótlás ifjúsági csoportja, a Boróka Néptáncegyüttes, 2013-ban pedig elindult Csosszantó gyermek csoportja is. 2012-ben és 2013-ban színvonalas előadásukért két külön díjat kaptak az ajkai Bakony Néptáncfesztiválon.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













