Szinte minden elemében megújul az Egri Advent, ahogy a belváros megújulásával is számos lehetőség nyílt meg előttünk – fogalmazott Habis László polgármester az előttünk álló időszak programjairól szólva.
A Senator-házban tartott sajtótájékoztatón Várkonyi György, az EVAT Zrt. vezérigazgatója kiemelte: új faházak, új fények, új hangulat várja az adventi vásárba látogatókat, s a városi karácsonyfát is új helyen, a Minorita templom előtt állították fel a Városgondozás Eger Kft-vel együttműködésben. A Dobó téren 33 kereskedő és termelő kínálja majd igényes, válogatott portékáit, emellett lesz forralt bor, puncs, mézeskalács, kürtőskalács és sok más, ide illő harapnivaló. A vezérigazgató szerint a 2014-es egy próbaév, hiszen a tágasabb, megújult Dobó téren mindig lehetőség lesz új ötletek, új megoldások alkalmazására. Idén már a Gárdonyi teret is bevonják az adventi vásárba.
A sajtótájékoztatón elhangzott: adventi ajándékként november 29-e és január 4-e között a Katona téri parkolóházban ingyenes lesz az első három óra. Szeretnék, ha az egriek a karácsonyi bevásárláshoz és az adventi programokhoz kapcsolódóan megismernék a létesítményt, amely fedett, védett helyen nyújt kiváló parkolási lehetőséget az autósoknak.
Martonné Adler Ildikó alpolgármester Eger ünnepi fényeiről beszélt, kiemelve: mind Lajosvárosban, mind a Felsővárosban lesz díszvilágítás és idén bevonják az ünnepi hangulatba a Cifrakapu utcát és a Nemzedékek terét is. Elárulta, folytatódik az örökbefogadás program, egri civilek és cégek vállalták, hogy egy-egy közterületen álló fa megvilágításának költségét magukra vállalják. Idén csak a Dobó téren hét ilyen örökbefogadott fa van. Emellett a város – civil szervezetekkel együttműködésben – idén is meghirdeti az Eger Ünnepi Fényei pályázatot, melyre december 12-ig lehet jelentkezni.
Berecz Klára, az Egri Kulturális és Művészeti Központ munkatársa a programkínálattal kapcsolatban hangsúlyozta, a vasárnapi, 16 órási gyertyagyújtás minden héten kiemelt programként szerepel a kínálatban, melyet gyermekprogram előz meg és koncert zár a Dobó téren. A Városháza új, „üvegtermében” kézműves sorozat indul, ismert egri mesterek közreműködésével, de a színházban és a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban is lesz program. December 7-én ismét Egerbe látogat barátaival Süsü, a sárkány, december 19-én Gajdos karácsonyi koncert várja az érdeklődőket. December 28-án ad koncertet Egerben Zorán, majd december 31-én a Compact Disco lép fel az egri Szilveszteri Utcabálon.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















