Lépjen kapcsolatba velünk

Hungarikum lett a tárogató

Tarogato

Hungarikum lett a tárogató

Ez a cikk több, mint 11 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hungarikummá minősítette a tárogató népzenei hangszert keddi első ülésén az új összetételű Hungarikum Bizottság – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

Magyar hangszerként tartják nyilván az egész világon a tárogatót, amelyet külföldön is a magyar helyesírás szerint, ékezetekkel írnak. „Egyedi hangzása, különleges hangszíne miatt a magyar lélek hangjaként is emlegetik” – olvasható a közleményben.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke elmondta: az ülésen döntés született a hungarikumok, a nemzeti értékek gyűjtésével, dokumentálásával, népszerűsítésével és megismerésével foglalkozó pályázati kiírásról is. A minisztérium félmilliárd forint többletforrást csoportosított át erre a célra.

A pályázat alapkoncepciója „a nemzeti értékpiramis-rendszer alapjának megerősítése” – fogalmazott a tárca vezetője, megjegyezve, hogy a korábbi pályázatok éppen ellenkezőleg, a piramis csúcsán elhelyezkedő nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítését szorgalmazták.

A rendelkezésre álló forrásból támogatják a megyei és a külhoni értéktár munkáját is. Magyarországon eddig 368 települési önkormányzat alakította meg saját értéktárát. A Hungarikum Bizottság célja, hogy ez a szám bővüljön, határon túli értékekkel is.

A miniszter arról is beszámolt, hogy tervezik egy Hungarikum Archívum létrehozását, amelybe a hungarikumokkal kapcsolatos kiadványokat és könyveket gyűjtenék egybe.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL