Heves megyében elsőként kötött megállapodást egy középiskolával az ország legnagyobb infokommunikációs (ICT) munkaadója. Az IT Services Hungary (ITSH), melynek célja a megfelelő IT szakemberek utánpótlása, a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskolával szerződött, hogy gyakorlatias, munkaerő-piaci előnyre váltható tudást adjon a diákoknak, amellyel nemcsak munkához, de karrierlehetőséghez is juthatnak a fiatalok.
A cég Start elnevezésű programjával támogatja az informatikai oktatást végző középiskolákat, a versenyképes képzési anyag biztosítása mellett lehetőséget teremt szakmai gyakorlatra, a szakmai nyelvtanulásra (német, angol), és a kiemelkedő teljesítményű fiatalok számára karrierlehetőséget is felkínál.
Az ITHS azért választotta elsőként a megyében a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskolát, mert a Garamhegyi Gábor által vezetett szakképzésben tanuló diákok országos és nemzetközi sikereket értek el, az intézménynek pedig korszerű az informatikai infrastruktúrája.
A cég egy roadshowt is tartott az iskolában, szakemberei bemutatták az érdeklődő diákoknak a vállalatot, és egy próbainterjút is tartottak. A cég képviselői elismerően nyilatkoztak az intézményről, megállapították, hogy a diákok szakmailag jól felkészültek, a jövőbeli állások betöltéséhez az elengedhetetlenül szükséges nyelvtudásukat kell fejleszteni.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













