Lépjen kapcsolatba velünk

Újévi tervek, gondolatok

Best happy new year wallpaper

Újévi tervek, gondolatok

Ez a cikk több, mint 11 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

2015-ös terveikről kérdeztük Eger közéleti szereplőit.

dimanopulu_afrodite

DIMANOPULU AFRODITÉ, a Gárdonyi Géza Színház színművésze:

–  Én a csapatmunkában és az egymásba vetett bizalomban hiszek. A rohanó világunkban oly gyakran tapasztalható önös érdekek által vezérelt célok csak szétválasztanak, és nem hoznak hosszú távú eredményeket. Úgy gondolom, hogy az egymás iránti szeretet, nyitottság és humor a legfontosabb, ezekbe érdemes energiát fektetni 2015-ben is. Biztos vagyok abban, hogy ezek az értékékek összekötnek minket, meghozzák gyümölcsüket. Az elmúlt évben sokat és sokféle szerepet játszhattam, nem csak az anyaszínházamban. Voltak benne igazán inspiráló munkák is. Remélem, ez az új esztendőben sem lesz másképp, hiszen örömmel teszem a dolgom. Nagyon fontos számomra a családom, idén is arra törekszem, hogy az együtt töltött időt minél több szeretettel, odafigyeléssel és tartalommal tölthessük meg.

 

Rostas Bea Piros

ROSTÁS BEA PIROS, szobrász, énekesnő:

– 2015-ben folytatom doktori tanulmányaimat Törökországban, Ankarában, jelenleg épp a tézist írom. Izgalmas témát választottam, amelynek címe: „A bűn és megtisztulás a művészetben”. A két év alatt az ankarai műteremben készült alkotásaimat is ez a kutatási téma inspirálta: nem megszokott klasszikus anyagokat, matériákat használtam, és olyan nehéz témákat dolgoztam fel, mint például a bűn, az áldozat, a megtisztulási helyek és azok eszközei. Ezek egy része hazakerült Egerbe, 2015-ös nagy tervem, hogy kiállítási lehetőséget találjak, és bemutathassam őket itthon is. Ezenkívül Iránba készülök februárban, ahol egy újabb kő várja, hogy szoborrá faragjam. Ott az egyik legújabb, november végén született projektemet választották ki, így most várhatóan nagyban is megvalósítom. Nem árulok el többet róla, hogy meglepi legyen, de magam is izgatottan várom, akárcsak az év többi részét, amely még csupa titok számomra.

 

barany_attila

BÁRÁNY ATTILA, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető igazgatója:

– Hogy a 2015-ös év sikertörténet lesz-e, majd a bajnokság végén, az elénk tűzött célok értékelése után kiderül. Egy biztos, ha ez a keret teljes egészében együtt van, akkor nagyon erős, s nagy reményekre jogosít. Az tény , hogy nagyon erőssé vált a magyar bajnokság is. Nem vagyok öregember, de nem emlékszem arra, hogy valaha is szerepeltek ilyen szintű csapatok a magyar OB I-ben, mint most. Egyébként meg ahhoz, hogy a szintet tartani lehessen, vagy előre léphessünk, mindig erősödni kell. Idei legfontosabb céljaink tehát, hogy megújuljunk, tovább erősödjünk, feltételeinket, infrastruktúránkat, körülményeinket javítsuk. Ennél a klubnál nagyon fontos az utánpótlás, és gyorsan hozzáteszem, a női szakág is. Egy életpályamodellt szeretnénk a gyerekek elé állítani, közösen a szülőkkel, az iskolákkal. Vagy beszélhetek a főiskolával kötött megállapodásunkról, ami a sportággal kapcsolatos tudományos feladatok kidolgozásáról, a sportág egészségügy kiszolgálásáról szól. Kevés helyen használhatnak akkora vízfelületet vízilabdások, mint Egerben. Köszönhető ez a már korábban sátorral befedett strandi medencének. De itt megint csak azt kell mondjam, hogy bár nagy eredmény, de nem dőlhetünk hátra. Ezért vesszük ki a részünket maximálisan a Bárány-uszoda felújításából is.

A Bárány Attilával készült teljes interjú itt érhető el.

 

turcsanyi_daniel

DR. TURCSÁNYI DÁNIEL, Eger alpolgármestere:

– Rengeteg munkával telik majd 2015, amelyek sok elemzési és szervezetátalakítási feladatokat tartogatnak számomra. Egyik legfontosabb célom idén, hogy Eger intézményeinek és cégeinek szervezeti-, gazdasági-erőforrásait vizsgáljam, majd a szükséges átalakítások lehetőségének kidolgozásával optimálisra hangoljam, racionalizáljam. Feladatom lesz a párhuzamosságok megszüntetése is, szem előtt tartva a költséghatékonyságot. Megfelelő struktúrát kell kidolgoznom az önkormányzat kintlévőségeinek kezelésére és az adósságállomány csökkentésére. Munkám része lesz a követelések behajtása is. Az is célom, hogy a 2014-2020-as pályázati ciklusban minél sikeresebben, hatékonyabban vegyünk részt, amely alapos felkészülést és intenzív, aktív közreműködést igényel. A város Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjának hatékony forrásfelhasználását is én fogom koordinálni, amelyet egy magas színvonalú projekt-előkészítés előz meg.

 

farkas_zoltan

FARKAS ZOLTÁN TIBOR, a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány elnöke, a Tisza-tó Fejlesztési Tanács Alelnöke, Poroszló alpolgármestere:

– Közösen várjuk az EU 2014-2020-as időszak pályázati lehetőségeit, amelyek közelebb hozhatják az üzleti elképzelések sikeres megvalósítását. Remélem, sok helyi vállalkozásnak gratulálhatunk 2015-ben, legyen az egy vasárnapi húsleves mellett megszületett ötletből, álomból, üzleti tervből megvalósított cég, vagy egy sikeresen megújított vállalkozás. Ehhez a heves megyei családok, vállalkozások egyaránt partnert találnak a HMVTA dolgozóiban, számíthatnak az Unikornis Vállalkozói Központ munkájára, mi ezért dolgozunk. Az új esztendő új feladatokat is hoz, idén szélesre tárjuk kapuinkat és kiemelten segítjük az agrárvállalkozásokat, valamint a fiatalokat. A szakmai tanácsadás, üzleti klubok beindítása, mikro- és kisvállalkozások mentorálása mellett, a társadalmi felelősségvállalás jegyében segítséget kívánunk nyújtani minden olyan közösség építésében, amely erősíti a helyi feladatok megoldását, az életminőség javítását. Személyes célom, hogy Eger – Tisza-tó turisztikai tengely kialakítása révén a csodálatos természeti környezetet és az épített örökségben megújuló városunk fejlődését, még inkább összekapcsolhassuk. A családoknak, barátoknak, munkatársaknak egészséget és kitartást kívánok a közös célok elérésében, bízzunk egymásban, csak így lehet!

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL