Lépjen kapcsolatba velünk

Összefogás a fiatal tehetségekért

Godó János; Reiter Zoltán

Összefogás a fiatal tehetségekért

Ez a cikk több, mint 11 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Közös jótékonysági rendezvényre várja a segíteni szándékozó színházbarátokat a Rotary Club Eger és a Gárdonyi Géza Színház február 11-én.

A Gárdonyi Géza Színház és a Rotary Club Eger összefogott azért, hogy Egerben tanuló tehetséges fiatalokat támogasson. A „Rotary Club Eger a város ifjúságáért” program keretében egy pályázatot írnak ki olyan tehetséges középiskolások számára, akik képességük kibontakoztatásához, álmaik megvalósításához anyagi segítséget igényelnek.

Aznap 19 órától a Légy jó mindhalálig című előadás látható a színházban, az estre jegyet váltó közönség tagjainak pedig lehetősége lesz arra, hogy a helyszínen támogassák a pályázatot.

 

– Nyilas Misi sorsa összecseng a Rotary által támogatni kívánt tehetséges fiatalokéval, ezért várunk minden jóérzésű színházkedvelő nézőt erre a jótékonysági előadásra, hogy ne csak egy nagyszerű színházi élményben legyen részük, hanem adományukkal járuljanak hozzá nemes célunk megvalósításához. Minden eladott jegy árához hozzátett legalább 1.000 forintos támogatást rotarys adománykártyával köszönünk meg – árulta el dr. Herczeg László.

 

Az est fővédnöke a Kossuth-díjas Szabó Attila lesz, Eger díszpolgára ráadásul szerepet is vállal az előadásban. Az előadás szünetében a Bolyki pincészet és az Ifj. Árvai Sándor pincészet boraival látják vendégül a közönséget.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL