Lépjen kapcsolatba velünk

Igazi szörnyeteg lesz az LG G4

Lg g4 vs samsung galaxy s6 vs iphone 6s comparison

Igazi szörnyeteg lesz az LG G4

Ez a cikk több, mint 11 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az elkövetkezendő negyedévekben fognak kiderülni a vásárlók igazi igényei, meg lehet majd állapítani, hogy a csábító dizájn vagy a mindennél erősebb hardver lesz-e a fontosabb. Ennek első állomása lehet az LG G4-nek a 3K felbontású kijelzővel való debütálása.

2015 fennmaradó része kifejezetten megosztó időszak lesz a mi iparágunk szempontjából, ugyanis az előzetes értesülések szerint a gyártók ajánlatai között ekkora különbségek még soha nem voltak. Az elkövetkezendő negyedévekben fognak kiderülni a vásárlók igazi igényei, meg lehet majd állapítani, hogy a csábító dizájn vagy a mindennél erősebb hardver lesz-e a fontosabb. Ennek első állomása lehet az LG G4-nek a 3K felbontású kijelzővel való debütálása.

A kiszivárgott felhasználói profilfájlban egy LG-VS999 kódnévvel illetett okosmobil jelent meg, ami a már említetteknek megfelelően 2880×1620 pixeles érintőkijelzővel lett felszerelve. Ez mégis hogyan kötődik a G4-hez? – vetődhet fel a jogos kérdés. Nos, az amerikai Verizon Wireless szolgálató kínálatába bekerült G3 típusszáma VS985 volt, vagyis logikus azt feltételezni, hogy a VS999 ennek az utódja, vagyis az idei LG csúcsmodell.

Érdekesség, hogy az AT&T esetében megemlített idei koreai zászlóshajónál csupán QHD, vagyis 2560×1440 pixeles érintőpanelt említettek. A helyzet az, hogy minden bizonnyal mindkét készülék bemutatkozik majd a következő hónapokban, ugyanis a Verizon mindig is kisebb-nagyobb hardveres előnnyel próbálta magának megnyerni a vásárlókat. Jó példa erre a Sony Xperia Z3v vagy a Motorola Droid Turbo, amelyek mindegyike erősebb az eredeti modellnél.

Egyéb tekintetben sem lesz szégyenkeznivalója az LG G4-nek, legalábbis amennyiben a pletykák igaznak bizonyulnak. Sőt, a masina igazi szörnyeteg lesz: a burkolata alatt a mégsem túlmelegedő Qualcomm Snapdragon 810 számolgatja a biteket, laptopokat idéző 4 GB RAM mellett. A kamera is erősebb lesz: immár egy 16 megapixeles, lézeres fókusszal ellátott fénylesővel készíthetjük el a szívünknek kedves felvételeket.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL