Lépjen kapcsolatba velünk

Először rendeztek kocsonyafőző versenyt Füzesabonyban

Kocsonyafozoverseny

Először rendeztek kocsonyafőző versenyt Füzesabonyban

Ez a cikk több, mint 11 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Több százan látogattak ki múlt szombaton a füzesabonyi jégpályához, hogy megtekintsék a város első kocsonyafőző versenyét.

Az egyéni versenyzőkből és csapatokból álló mintegy 40 fős mezőny önkormányzati, íz és különleges kategóriában vetélkedtek a legjobb kocsonya címért. Az önkormányzatok versenyét Sarud nyerte, maga mögé utasítva Dormándot, Besenyőtelket és Rozsnyót. Íz kategóriában, legjobb kocsonyafőző hobbiszakácsként egy „hazai”, azaz füzesabonyi nyert Bíró Mónika személyében, a legszebb kocsonya díját Pázmándi József vihette haza.
A látogatókat a verseny mellett táncosprogramok, valamint kocsonya- és régiség vásár várta. Nagy Csaba, Füzesabony polgármestere, aki maga is részt vett a zsűrizésben, köszöntőjében hangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy ilyen sokan ellátogattak a versenyre, amely része az adventkor kezdődött programsorozatnak. Bejelentette: február 28-án egy fánk versennyel zárul az ünnepségsorozat szintén a műjégpályánál.
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL