Lépjen kapcsolatba velünk

Grammy-díjat kaphat Antal Nimród

Grammy

Grammy-díjat kaphat Antal Nimród

Ez a cikk több, mint 11 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ötvenhetedik alkalommal osztják ki vasárnap este Los Angelesben – közép-európai idő szerint hétfőre virradóra – az amerikai zenei szakma legrangosabb elismeréseit, a Grammy-díjakat. A jelöltek között van Antal Nimród Metallica Through the Never című zenés filmje is.

A legtöbb, egyaránt hat jelölést Beyoncé, Pharrell Williams és a brit Sam Smith kapta. Utóbbi szerepel a négy legfontosabb kategória – az év albuma, az év dala, az év felvétele és az év legkiemelkedőbb új előadója – jelöltjei között.

A ceremónián olyan sztárok lépnek fel, mint Lady Gaga, aki Tony Bennett-tel áll közösen színpadra. Énekelni fog Katy Perry is, aki hiába kapott eddig 13 jelölést, még egy Grammyt se tudott nyerni.

Az idei Grammyn 83 kategóriában nyújtanak át díjakat a raptől a rockon és a gospelen át a countryig számos zenei műfajban, beleértve a klasszikus zenei produkciókat is. Az elismerésekről az amerikai lemezakadémia tagjai döntenek, akik elsősorban szakmai szempontokat vesznek figyelembe az eladási adatok vagy a slágerlisták rangsorai helyett.

Forrás: hirado.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL