Az elmúlt évekhez hasonlóan téli körülmények között és nehéz terepen gyakorolt a Mátra Mentőcsoport Kékes Kutató Mentő komponense Magyarország legmagasabb pontján, Kékestetőn. A megoldandó feladatok között szerepelt többek között sérültek mentése meredek és fás területen.
A gyakorlat feltételezése szerint a kékesi sípálya alsó szakaszán egy szánkózó a pályáról letérve az erdőben, egy meredek részen fának ütközött. A baleset helyszíne különösen veszélyesnek és nehezen megközelíthetőnek bizonyult, így a Kékes Kutató Mentő Alapítványt kellett riasztatni, hiszen speciális mentőeszközök bevetése vált szükségessé. Húsz önkéntes terepjáró eszközökkel, valamint a rendelkezésükre álló mentési felszerelésekkel vonult a helyszínre.
A mentésvezető a speciális mentéshez különféle beosztásokat osztott ki, melyek között szerepeltek a felderítők, a mentők, valamint a háttérben lévő technikai személyzet, a biztosítók és szállító egység. A sérült miatt riasztva lett a sípálya egészségügyi személyzete, valamint a gyöngyösi mentőszolgálat is.
A felderítők megfelelő kötélbiztosítással megközelítették a sebesültet és megállapították, hogy a balesetben vélhetően a gerince károsodott. Ez alapján a mentőegység és a mentőtiszt javasolta a mentésvezetőnek, hogy mentőhordágy és csörlő segítségével végezzék el a beavatkozást. A sérültet rögzítették a hordágyban, de kiderült, hogy a mentésbe bevont off-road gépjármű csörlőjének huzala nem ér le a sérülés helyére, így újra kötéltechnikát kellett alkalmazni a sikeres mentéshez. Ez lehetővé tette, hogy a sípályára ki tudják emelni a sérültet, melyet egy quad sérültszállító utánfutóval el tudott szállítani a mentőszolgálat járművéhez. A gyakorlat során a mentésben résztvevők betartották mindazon biztonsági rendszabályokat, amelyek nélkül elképzelhetetlen egy ilyen beavatkozás, valamint bebizonyították, hogy egy ilyen jellegű balesetnél hatékonyan tudják segíteni a hivatásosok, mint a tűzoltók és a mentők munkáját.
A sikeres gyakorlat értékelésénél a megyei polgári védelmi főfelügyelő a hatékonyságot és a szervezettséget emelte ki, a gyöngyösi mentőszolgálat vezetője a mentés hatékonyságát segítő elsődleges egészségügyi beavatkozás alaposságának jelentőségét hangsúlyozta.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













