Már javában próbálja az egri színház társulata Shakespeare egyik legismertebb tragédiáját, amelyet február 27-én mutatnak be.
– Sokszor játszottam Shakespeare-szerepet, de rendezőként most először találkozom a Mesterrel – mondja a darabot színre állító Blaskó Balázs. Arra törekszem, hogy azt a fajta – a klasszikus színjátszás hagyományaira épülő, de nagyon is a ma emberéhez szóló – vonalat kövessem, amelyet igazgatói ciklusom elején célul tűztem magam és a társulat elé.
A Rómeó és Júlia arra figyelmeztet, hogy az élet nem épülhet gyűlöletre. A mű örökérvényű, ugyanarról szól bármilyen életkorú néző számára, bármely történelmi korban.
Közös ügyeinket békésen, egymást megértve érdemes megoldani. Ezt a gondolatot igyekszünk tolmácsolni – elsősorban a fiatalok felé.
Természet-közeli, erőteljes előadást szeretnék, izzó indulatokkal és szenvedéllyel, erős emocionális tartalommal.
Rómeót Endrédy Gábor, Júliát Bánovits Vivianne alakítja. A monumentális, ám mozgékony díszletet a Nemzet Művésze, a Jászai- és Kossuth – díjas Érdemes művész, Székely László tervezte, a klasszikus, ám letisztult formába álmodott jelmezek Pilinyi Márta rajzai alapján készülnek. Érdekesség, hogy a teátrum 1998-ban játszotta utoljára a művet Beke Sándor rendezésében, Nagy András és Kalmár Zsuzsa főszereplésével. A mostani bemutató alkalmával 17 év múltán kerül újra az egri színház nézői elé a Rómeó és Júlia.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













