Lépjen kapcsolatba velünk

70 ezer éve került legközelebb Naprendszerünkhöz egy csillag

Voros csillag

70 ezer éve került legközelebb Naprendszerünkhöz egy csillag

Ez a cikk több, mint 11 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nemzetközi csillagászcsapat közlése szerint hetvenezer éve került Naprendszerünkhöz legközelebb egy csillag, a felfedezőjéről Scholznak elkeresztelt vörös törpe.

A kis tömegű, kis fényességű csillag feltehetően az Oort-felhő legtávolabbi részén haladt át. Az üstököszóna, amelynek külső része a Naprendszer gravitációs határát képezi, a Nap és a Plútó közötti távolság több mint ezerszeresére található a Földtől.

Nem ismerünk más olyan csillagot, amely ilyen közel került volna a Naprendszerhez: ötször közelebb, mint a Naphoz legközelebb található, a Kentaur csillagképben lévő Proxima Centauri vörös törpe (4,2 fényév) – közölték amerikai, európai és dél-amerikai csillagászok az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmányukban.

A nemrégiben felfedezett, felfedezőjéről Scholz csillagának elnevezett vörös törpe pályájának elemzéséből kiderült, hogy a Naptól mintegy 0,8 fényévnyire – azaz 8000 milliárd kilométerre – haladt el 70 ezer évvel ezelőtt. Jelenleg 20 fényévnyire tartózkodik központi csillagunktól – közölte Eric Mamajek, a Rochesteri Egyetem csillagász segédtanára, a tanulmány fő szerzője.

A Dél-Afrikába és Chilébe telepített teleszkópokkal, illetve spektrográfokkal (fényforrás spektrumának fényképezésére szolgáló készülék) a csillag sebességét kiszámítva vissza tudtak menni az időben és rekonstruálni tudták pályáját, azt is megállapították, hogy távolodik tőlünk.

Eddig azt feltételezték, hogy a Naprendszerhez legközelebb kerülő csillag a HIP 85605, amely a csillagászok szerint 240-470 év múlva súrolja a rendszer határát. Eric Mamajek és kollégái szerint azonban a HIP 85605 és a Nap közötti távolságot alábecsülték, így a csillag várhatóan csak mintegy 200 fényévnyire közelíti meg a Napot, az Oort-felhőtől nagy távolságra.

Forrás: hirado.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL