Lépjen kapcsolatba velünk

Egy napra birtokba vették Kékestetőt a tűzoltók

Katasztrofavedelem

Egy napra birtokba vették Kékestetőt a tűzoltók

Ez a cikk több, mint 11 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hagyomány, hogy a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság februárban tűzoltó síversenyt rendez. Az idei viadalnak volt egy különlegessége is: hiszen a rendezvény kinőtte magát, így nem csak a síelni vágyóknak kedveztek a rendezők. A február 19-én, Kékestetőn tartott Téli Sportnapot az igazgatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület közösen rendezte meg, ahol a téli sportok kedvelői több programlehetőségből is válogathattak.

Az egész napos rendezvénysorozatra tizenkét megyéből közel százan jelentkeztek. A napot szabad síeléssel indíthatták a látogatók és a hozzátartozók is, hiszen a rendezvény nem titkoltan a családokról is szólt, így mindannyian megcsodálhatták mind a pályát, mind pedig a versenyzők tehetségét. A sportnapon próbára tehették magukat azok a tűzoltó kollégák, akik meg akarták tapasztalni a sífutás, a sítájfutás és a biatlon nem mindennapi élményét. Azok sem unatkoztak, akik úgy érkeztek, hogy nem tudnak sem síelni, sem pedig snowboardozni, ugyanis kicsit komfortosabb körülmények között, egy szimulátor segítségével megtapasztalhatták e téli sportélményt.

Az eseményen részt vett Csontos Ambrus tű. mk. dandártábornok, a Heves megyei katasztrófavédelmi igazgató. A délelőtti bemelegítést és a megnyitót követően kezdetét vette a tűzoltók sí- és snowboard versenye, a jelentkezőknek négy kategóriában volt lehetőségük indulni: a férfi 35 év alatti és fölötti, a nő sí, és a férfi snowboard kategóriában. A lebonyolításban oroszlánrészt vállalt a Kékes Kutató-mentő Alapítvány és vezetőjük, Klausmann Viktor is. A pályát a Kékesi Sasok Sportegyesület jelölte ki, a szakemberek egy speciális időmérő berendezéssel regisztrálták a lesiklók eredményét. A megmérettetés végén kiderült az is, hogy a tűzoltók nemcsak az oltáshoz, hanem a síeléshez is értenek.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL