Közel másfél milliárd forint összköltséggel megépült szennyvízberuházást adott át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a Heves megyei Karácsondon pénteken.
Szabó Zsolt ünnepi köszöntőjében kiemelte: a beruházás kezdetétől, 2013 őszétől sok kellemetlenséget kellett elviselniük a karácsondiaknak, ám a csatornázásnak köszönhetően ma már minden ingatlan többet ér a településen. Az infrastruktúrát tekintve Karácsond ugyanolyan fejlett, mint bármely város – mondta.
Hozzátette: folytatni kell a fejlesztéseket, még van az erre a célra szánt uniós forrásokból.
Az államtitkár kitért rá: a kormányzat célja, hogy az uniós ciklus végére a magyarországi települések több mint 90 százaléka csatornázott legyen. Ehhez pedig a beruházáshoz szükséges támogatási rész arányát meg akarják növelni.
Szavai szerint a kormány célja az is, hogy minden magyar településen jó legyen élni. Ragaszkodni kell ahhoz, ahol a gyökereink vannak, ahol születtünk, ahol a nagyszüleink éltek – fogalmazott.
Földi Csaba, a település polgármestere arról beszélt, hogy Karácsond legnagyobb környezetvédelmi beruházásával egy régi vágya teljesült az itt élőknek. „Ez az alapja Karácsond fejlődésének, a további beruházásoknak” – mondta.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programjának keretében, közel 95 százalékos uniós, illetve állami támogatással megvalósult beruházás révén 1247 karácsondi háztartás számára vált elérhetővé a csatornabekötés.
Elkészült hét hálózati átemelő, közel egy kilométernyi bekötő vezeték, 23 kilométernyi gravitációs gerincvezeték és mintegy 900 méternyi nyomóvezeték, továbbá megépült egy napi 250 köbméter kapacitású szennyvíztisztító telep is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















