Lépjen kapcsolatba velünk

Gere Zsolté a Gál Tibor Emlékérem

Gerezsolt

Gere Zsolté a Gál Tibor Emlékérem

Ez a cikk több, mint 11 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Villányba került a rangos kitüntetés, a három legtöbb szavazatot begyűjtő jelölt között – s így a Magyar Borok Bálján – ott volt az egri Nyolcas Ádám is.

 

Gál Tibor, a 2005-ben elhunyt egri borász, akiről az elismerést elnevezték kulcsszerepet töltött be a modern kori magyar bortörténelemben, valamint nemzetközi szinten is sikeresnek számít, nevét a mai napig jegyzi a külföldi szakirodalom.

A 2014-ben megújult díj nyertesének kiválasztásakor évről-évre az Év Bortermelője cím birtokosai ajánlanak egy, a borrégiójukban dolgozó olyan borászt, aki még nem kapta meg azt a figyelmet, amit szerintük megérdemelne. A javasolt szakemberek közül a bort szerető közönség online szavazáson dönti el, kinek adják át az elismerést a Magyar Borok Bálján.
Idén a Gál Tibor Emlékdíj nyertese a villányi Gere Zsolt lett. A frissen díjazott szakember első sorban Gál Tibor családjának, a díj létrehozóinak, valamint a rá szavazó borkedvelőknek mondott köszönetet. A családi pincészet és a Villányi Borrend vezetőjeként pedig hangsúlyozta, hogy Villány pozíciójának megerősítését, a magyar bor nemzetközi hírnevének javítását tartja a legfontosabbnak, hiszen id. Gál Tibor is az utóbbin dolgozott.
A Gál Tibor Emlékdíj az elismerés mellett tartalmaz egy 250 000 forintos szakmai ösztöndíjat és egy online hirdetési csomagot is 500 000 forint értékben. A fentiek mellett 2015-ben a Forbes Magyarország a díj nyertesét egy közel 400 000 forint értékű klubkártyával támogatja, amely egy éven keresztül minden Forbes eseményre garantált és ingyenes belépést biztosít
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL