Lépjen kapcsolatba velünk

Vádemelés: túl közeli távmunkások Hevesben

Tavmunka222

Vádemelés: túl közeli távmunkások Hevesben

Ez a cikk több, mint 11 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A NAV pénzügyi nyomozói vádemelési javaslattal éltek egy testvérpárral szemben, akik távmunkások foglalkoztatására több mint 31 millió forint állami támogatást vettek fel jogosulatlanul.

 

A Heves megyei nővérek munkavédelemmel foglalkoztak, fejenként két-két cégük volt. Távmunkások alkalmazására, tehát otthonukban dolgozó személyek foglalkoztatására pályáztak, és bértámogatásra, illetve a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzésére nyertek pénzt.

A gyanú szerint a távmunkások közül többen egyéni vállalkozók voltak, és a járulékfizetés könnyítése céljából jól jött nekik, hogy papíron volt bejelentett munkahelyük. Így ők is spórolni tudtak. A munkavállalók másik része pedig ténylegesen bent dolgozott a munkavédelmi cég központi irodájában, azaz távmunkáról szó sem volt. A pénzügyi nyomozók megállapították azt is, hogy a pályázatban elszámolt, és az otthoni munkavégzésre szánt számítógépeket valójában nem vásároltak.

 

A testvéreket jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bűncselekmény büntetési tétele akár öt évig tartó szabadságvesztés is lehet.

 

A kiszabható büntetés enyhítése céljából az egyik nő az általa okozott kár teljes összegét, több mint tizenhárom millió forintot, míg testvére másfél millió forintot visszafizetett.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL