Lépjen kapcsolatba velünk

Milliárdos pluszkiadást jelenthettek a túlméretezett gázórák

Gazorak

Milliárdos pluszkiadást jelenthettek a túlméretezett gázórák

Ez a cikk több, mint 11 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Főgáz a fogyasztók jelentős részénél a szükségesnél nagyobb ellátásra méretezett mérőórákat szerelt fel. Eddig 1800 társasházat és 6 ezernél több egyéb fogyasztót ellenőriztek. Volt olyan társasház, melyben majdnem évi másfél millió forint megtakarítást hozott, hogy megfelelő mérőórát állítottak üzembe. Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár szerint a nagyobb gázórák miatt körülbelül egymilliárd forintos pluszbevétele származott a Főgáznak.

A Főgáz lecseréli saját költségén a túlméretezett gázórákat – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Itt tulajdonképp egy mintavételről van szó. Eddig 1800 társasházat, valamivel több mint 6 ezer egyéb fogyasztót néztünk meg. Ezeknek durván egyharmadánál volt nagyobb az óra – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár.

Hozzátette: ez nyilvánvalóan egy „kis szelete” a Főgáz-fogyasztóknak, feltételezhetően további ügyfelek is szembenéznek ezzel a problémával, más szolgáltatónál is hasonló lehet a helyzet.

Tettek egy vállalást, miszerint minden fogyasztónál, ahol nagyobb gázóra van, mint amit a fogyasztás megkövetelne, le fogják azt cserélni – emlékeztetett.

Mint elhangzott: a nagyobb mérőóra magasabb alapdíjat jelent. Volt olyan társasház, ahol egy évben majdnem másfél millió forinttal csökkent a fogyasztók költsége az óracserének köszönhetően.

Németh Lászlóné szerint az eddig elvégzett vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a nagyobb gázórák miatt körülbelül egymilliárd forintos pluszbevétele származott a Főgáznak.

Arra a kérdésre, hogy szóba jöhet-e valamilyen kompenzáció, azt válaszolta: ezt csak nagyon bonyolult rendszeren keresztül és nem feltétlenül igazságosan tudnák megejteni.

Arra a felvetésre, hogyan derül fény hasonló ügyekre, ha nem állami szolgáltatóról van szó, azt mondta: az első nemzeti közműszolgáltatóval párhuzamosan alapítottak egy központi adatfeldolgozót is, mely az energiahivatal felügyelete alatt működő adatbázis lesz, ahová a szolgáltatók be lesznek kapcsolva. Az energiahivatal ellenőrzési lehetősége így nem a szolgáltatói adatbeküldésen alapul majd, hanem ezen az adatbázison – hangoztatta.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL