Lépjen kapcsolatba velünk

Nem biztos, hogy a 3D-n múlik a mozi jövője

Mozi

Nem biztos, hogy a 3D-n múlik a mozi jövője

Ez a cikk több, mint 11 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Réz András esztéta szerint a mozi jövőjének tárgyalásakor nem a 3D és más technikák felől kellene közelíteni a témához.

A háromdimenziós filmtechnika, a 3D mára teljesen természetes, egyre népszerűbb elsősorban a mozi kedvelő közönség körében. Egyes számítások szerint éppen ez menti meg a mozizást. Réz András esztéta szerint azonban a 3D ehhez önmagában kevés lenne. Mint fogalmazott, sajátos nyugati stagnálás szemtanúi vagyunk. Magyarországon például 2014-ben picit emelkedett a mozik látogatottsága, ami azonban így is végtelenül szerény. Az Egyesült Államokban kis mértékben esett a nézők száma, igaz a bevétel nőtt, mert drágultak a mozijegyek.

A Kossuth Rádiónak nyilatkozó elemző szerint a mozi jövőjének tárgyalásakor nem a 3D és más technikák felől kellene közelíteni a témához. Szerinte a kérdés az, mennyire van szüksége az embereknek arra, hogy mozgóképeket még közösségben fogadjanak be. Manapság ugyanis lényegében minden film elérhető a mozin kívül is, a nagy internetes sávszélesség, illetve az újabb technikák pedig elvileg az otthoni 3D-s mozizást is lehetővé teszik.

Hangsúlyozta, önmagában a 3D-s technika a filmek többségénél még „szerényke” vonzerő lenne. A kivételt azok az alkotások jelentik, amelyek tudatosan, nagyon átgondoltan 3D-s nyelven készültek. Ez a technika ugyanis nem csak „parasztvakítás”, hanem újfajta látás- és befogadásmódot is jelent, amit a filmcsinálóknak is el kell sajátítaniuk. Erre az egyik jó példa a Gravitáció című mozi, amelynek a története eléggé vékonyka, de a látványa filmtörténeti jelentőségű volt. Az volt az ereje, hogy kilencven percre elvette a nézőtől a horizontot, aki másfél órán át úgy érezhette, nem tudja, hol van a fent és a lent.

Megjegyezte, a digitális animációs családi filmek is többnyire 3D-sek, arról azonban nincs szó, hogy a 3D-s filmek kiszorítanák a hagyományos típusúakat a piacról. Ennek egyik oka, hogy az alkotások jelentős része olyan történetet mesél el, amihez a 3D semmit nem tud hozzátenni – ha pedig így van, akkor miért kellene drágább, bonyolultabb technikát alkalmazni.

Hangsúlyozta, ha valaki 3D-ben forgat, az korlátokat is jelent, az ilyen filmet nem csak felvenni, hanem vágni is nehezebb. Korlátozott a használható objektívek száma, valamint az ebben a világban otthonosan mozgó operatőr is kell az ilyen produkciókhoz.

Olyan ember is van, aki hobbiból készít 3D-s filmeket. A civilben gépgyártással foglalkozó nagykanizsai Gráner József férfi elmondta, mindig érdekelte a multimédia, a jó minőségű látvány előállítása. Hat éve csinál ilyen mozgóképeket az országban egyedüliként. Munkája eredménye nyolc kisfilm, az első egy animáció, címe a Csodálatos univerzum, amelyet nem csak a Planetáriumban vetítettek, hanem negyven magyarországi moziban is. Ez évekkel ezelőtt volt, amikor még nagyon kevés volt az amerikai 3D-s film, így könnyebb volt bejutni a mozikhoz egy ilyen alkotással.

Gráner József filmet készített a magyar várakról, külföldi autókiállításokról és az űrkutatás történetéről is. Legutóbbi filmjét, amelyben Magyarország nyolcvankét városát és legszebb tájait mutatja be, Moszkvában és Pekingben is látták, és újabb és újabb meghívásokat kap. Most egyebek mellett Németországba és Indiába is készül. Vetítései ingyenesek és továbbra is népszerűek.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL