Lépjen kapcsolatba velünk

Azt írja az újság…

Lap ujsag

Azt írja az újság…

Ez a cikk több, mint 11 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hivatalosan is véget ér ma a kétharmad, Áder nevét sem találta el az új köztévé, hétmilliárdba kerülhet évente a kéményseprés az államnak. Lapszemle március 16-án.

Hivatalosan is véget ér ma a kétharmad

Az Országgyűlésben ma teheti le képviselői esküjét a veszprémi időközi parlamenti választáson mandátumot szerzett Kész Zoltán – írta a Magyar Nemzet. A képviselők az ülésnap végén a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket vitathatják meg, így egyebek mellett még utoljára napirendre kerülhet a kormány által 2016-re tervezett „kis népszámlás” javaslata is.

A Ház ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Takács Gyula volt MDF-es országgyűlési képviselőre történő emlékezéssel indul. Kész Zoltán a napirend előtti felszólalásokat követően teheti le képviselői esküjét.

A politikus függetlenként, de baloldali pártok és civil szervezetek támogatásával szerezte meg Navracsics Tibor korábbi helyét, aki európai biztosi tisztsége miatt mondott le egyéni képviselői mandátumáról.Ismert, hogy már március elején is „elbukott” a kétharmad, mikor Kósa Lajosnak nem sikerült megfelelő gombot nyomnia.

Áder nevét sem találta el az új köztévé

Híradó, időjárás-jelentés és még a köztévé avatott ismerőseinek is meghökkentően debil önfényezés váltották egymást a megújult közhírtévé ünnepi műsorán, amelynek már azzal is indokolatlanul hízelegnénk, ha szánalmasként aposztrofálnánk – olvasható aNépszabadságban.

Bár szánalmas lett volna.Szegény műsorvezetők és bemondók tehetnek legkevésbé az egészről, de hát mit tegyünk, ők adták az arcukat hozzá és érthető, ha ettől zavarban vannak. Meg is mondták becsületesen, hogy ez a helyzet: Hevér Lóránt álmatlanul forgolódott az ágyában 11-ig, hiszen ő mondhatta ki az első szavakat az új köztévén, és nyomasztotta a felelősség – meséli visszatekintve a nagy pillanatra, immár interjúalanyként dél körül, amikor a máris legendává vált másodperceket felidézi.

Hasonlóan aggódtak az időjárás-jelentők is, akiknek szintén bepillanthatunk az életébe, ketten is tanulnak közülük és mindketten remélik, hogy a médiázás nem megy majd a dolog rovására és azért az egészséges izgalom, az ott van bennük is.

Évi hétmilliárdba kerülhet majd a kéményseprés az államnak

Évi 6,5-7 milliárd forintba kerül majd a katasztrófavédelemnek a kéményseprő szolgáltatás ellátása – írja a Napi Gazdaság hétfőn a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének (Mokész) elnökére hivatkozva.

Leikauf Tibor a lapnak elmondta, szerintük a katasztrófavédelem keretein belül létrehozandó kéményseprő-ipari szerv további pluszmilliárdokba fog kerülni az elején, mivel meg kell vásárolni a szükséges eszközöket, műszereket, gépjárműveket, informatikai rendszereket.

Az elnök szerint viszont az, hogy a rendszeres és kötelező kéményellenőrzés és -tisztítás ingyenessé válik, a lakosságnak ezer-kétezer forintos megtakarítást jelent majd éves szinten.

További bővülés várható az állattenyésztés területén az idén

A korábbiaknál nagyobb támogatási összegek és a minőségi élelmiszerek iránti folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően további bővülés várható az állattenyésztés területén az idén – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Napi Gazdaságnak adott interjújában.
A lap hétfői számában közölt interjúban a miniszter egyebek között azt mondta, a következő hat évben a Magyarországra jutó közös agrárpolitika keretében közvetlen kifizetésre 8,9 milliárd euró, vidékfejlesztésre 3,45 milliárd euró uniós keret felhasználása kalkulálható. Mindehhez hozzáadódik a nemzeti forrás 714,4 millió eurós értékben, így vidékfejlesztésre összesen 4,15 milliárd euró fordítható.
Fazekas Sándor hozzátette, tavalyhoz képest az uniós forrásból valamennyi ágazat többletforráshoz fog jutni.
A tárcavezető beszélt arról is, hogy az agrárágazaton belül az élelmiszeripar nehezebb helyzetben van, habár a 2013-as stagnálást követően tavaly dinamikusan nőtt a termelése.
A 2014-2020-as időszakban a vidékfejlesztési program forrásaiból mintegy 200 milliárd forint támogatás juthat a hazai mezőgazdasági alapanyag-termeléssel szoros kapcsolatban álló, elsődleges feldolgozást végző mikro- és kisvállalkozások versenyképességének és hatékonyságának növelésére, illetve innovatív, új vállalkozások létrehozására – mondta a földművelésügyi miniszter.

Forrás: MTI/Metropol

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL