Lépjen kapcsolatba velünk

Április végén térnek vissza a Végvári vitézek

Vegvari vitezek tere

Április végén térnek vissza a Végvári vitézek

Ez a cikk több, mint 11 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kialakítás alatt áll Eger teljesen új, impozáns közterülete, amely a Végvári vitézek tere nevet kapta. Itt – korábbi helyétől mintegy 100 méterre – lel új otthonra, s egyúttal „saját teret kap” az igen kedvelt, Eger egyik jelképeként ismert lovas szoborcsoport – közölte ma az egri önkormányzat.

Tájékoztatásuk szerint a kivitelező a héten vonul fel a szádfalazáshoz szükséges gépekkel és berendezésekkel, s a Húsvéti, ünnepi napok után kezdi meg a szádfalak leverését. Ezt követően indulhat meg az Eger patakhoz lelépcsőző rész kialakítása, előbb a földmunkával és támfalépítéssel, majd a lelépcsőzés megépítésével.

A Végvári vitézek lovas szoborcsoport hamarosan visszakerül a belvárosba: elhelyezése április végére tehető az egri önkormányzat szerint. A posztamens néhány régi elemét pótolni kell, helyükre új, ám természetesen a korábbival teljesen megegyező elemeket kell készíteni. A posztamens elkészültét követően emelik be a szoborcsoportot, s ezt követően indul a tér és park kialakítása az alkotás körül. A Végvári vitézek tere kivitelezési munkáinak vége június végére, július elejére tehető.

A  téren beépítettek 220 méter szennyvíz vezetéket, 182 méter vízvezetéket, valamint 330 méter csapadék csatornát és 160 méteren elektromos vezetéket is cseréltek. A tér burkolatának kialakításával válik majd lehetségessé a felállások és bekötések elvégzése.

Az önkormányzat közleménye szerint az új tér garantáltan a fiatalok számára vonzó, amfiteátrum-jellegű közösségi tér lesz, ahol kisebb rendezvények, zenei események is helyet kaphatnak. Az Eger patakkal közvetlen kapcsolatot biztosító közösségi tér elkészültével létrejön az összefüggő, egységes belvárosi térsor.

Az egri önkormányzat történelmi jelentőségű városfejlesztési projektje a „Dobó tér – Eger patak – belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációja”. A 25 elemből álló programból egy maradt még hátra, ez a Végvári vitézek terének kialakítása, ahol korábban teljes régészeti feltárást kellett elvégezni. A kutatást és a megtartandó, illetve elbontható falmaradványok kijelölését követően a kivitelezési munka az elmúlt napokban elindult. A Gerl utcai gyaloghíd lezárására a tavasz és a nyár folyamán még többször is szükség lehet, egészen a kivitelezés befejezéséig.

Az eredeti koncepció a vízi játék kivételével megvalósul. A keleti falat vissza kell temetni, jelzése a burkolaton jelenik majd meg. A nyugati fal új falazattal egészül ki, folytatódik a járószint fölött és úgymond „leülős”, felső kialakítást kap, emellett elhelyezünk egy tájékoztató táblát a régészeti feltárásokról és a megtartott falrészekről. E falak miatt az eredeti tervekhez képest némileg változik a lépcsős rész geometriája és a támfalak kialakítása.

Kis mértékben változik a téren megmaradó parkolók kialakítása: a mozgáskorlátozottaknak szánt várakozóhely a Lenkey iskola mellé kerül. A játszóeszköz körüli burkolat – akárcsak a Gólya utcában – tartós, öntött gumi lesz, amely a legjobb megoldás erre a célra.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL