A húsvét kapcsán már írtunk arról, hogy milyen is a kifordított tojás,miért kell vigyázni a vizezett húsvéti sonkával, és arról is beszámoltunk, hogy a Hello Wood óriási tojásinstallációkkaldíszítette ki budapesti Városháza parkot az ünnep kedvéért. Most a húsvéthétfői népszokásokat vesszük górcső alá.

Csodájára járnak a magyar szokásnak

A húsvéti locsolkodás és a cserébe piros tojás ajándékozása a legismertebbek a magyarok gazdag húsvéthétfői szokásvilágából. Eredetét tekintve a víz tisztító hatására utal, és termékenységvarázsló célzata is lehet. Mára az ország egyes részein kifejezetten látványosságnak számít az esemény. Hollókőn a lelkes turisták ilyenkor fényképezőgépek, telefonok és tabletek tucatjaival igyekeznek megörökíteni, ahogy hagyományőrző népviseletbe – legalább nyolc kikeményített alsó szoknya, hímzett selyem kötény és csipke ingváll – öltözött fiatal lányokat locsolnak teli vödrökkel a csizmás, gyolcsinges legények.

A településen található 67 piros cserepes műemlék ház pont úgy néz ki, mint száz évvel ezelőtt, mára a UNESCO világörökségi listájára is felkerültek, így aki húsvétkor oda látogat, igazi időutazónak érezheti magát. Hollókő ilyenkor programok sokaságával várja az érdeklődőket, érdemes szemezgetni.

Locsolkodás régen és most

A vízbevető hétfő – ahogy helyenként nevezik – szinte hungarikum, külföldről is érkeznek a turisták, hogy részesei lehessenek a húsvéti eseményeknek. Persze a lányok megöntözésének számtalan módja létezik, a városokban jobbára nem hideg vizes vödrökkel járnak a fiúk és férfiak, helyette kölnit és szódát használnak, de a hagyományos locsolóversek ma is elhangoznak.

Mit jelent a tojás színe?

A hímes vagy piros tojás mellett a fiúknak helyenként némi zsebpénz is jut ilyenkor, idősebbeknek házi pálinka. A tojás díszítése ma már nem minden háznál divat, itt-ott inkább csokitojással váltják ki a festettet, pedig megéri a fáradozás.

„Bár még folyamatban vannak az erről szóló kutatások, bátran kijelenthetjük: a tojás mint jelkép valószínűleg egyidős az emberiséggel” – mondta el az MNO-nak Gunszt Andrea pedagógus, és arról is beszélt, hogy piros tojást csak a lány szívéhez nagyon közel álló legény kaphatott, sárga a nem szívesen látott vendégnek jutott. Aki zöldet kapott, reménykedhetett, hogy következő évben megérik a leány szerelme, és bepirosodhat a tojás. Kék és lila a rokonoknak járt, a barna szín a tisztelet jele volt.

Forrás: MNO