Lépjen kapcsolatba velünk

Polgári jogi igény bejelentését javasolja a Buda-Cash felszámolója

Buda cash

Polgári jogi igény bejelentését javasolja a Buda-Cash felszámolója

Ez a cikk több, mint 11 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója azt javasolja a károsult ügyfeleknek, hogy követelésüket polgári jogi igényként is jelentsék be a folyamatban lévő büntető eljárásban.

 

 

A Buda-Cash honlapján közzétett tájékoztatás szerint a bűncselekmények súlyosságára tekintettel előreláthatólag vagyonelkobzásról is dönt majd a bíróság, ezáltal a Buda-Cash felszámolási eljárásban felosztható vagyona várhatóan csökken majd.

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat büntető eljárást. Ennek keretében az NNI zár alá vételt rendelt el a Buda-Cash Zrt. ,,f.a.” valamennyi értékpapír és pénzforgalmi számlájára, továbbá lefoglalta a társaság egyéb vagyontárgyait. Az ügyfelek a Nemzeti Nyomozó Irodánál, illetve a Fővárosi Főügyészségnél kérhetnek felvilágosítást.

 

A jegybank február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt. Az ügyben bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB büntető feljelentést is tett. A brókercég tevékenységi engedélyét március 4-én visszavonta a jegybank és kezdeményezte felszámolását.

 

Az MNB vizsgálata szerint a brókerház körülbelül 30 milliárd forinttal károsíthatta meg ügyfeleit. Ezen felül a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható DRB bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek vagyonának egy részét is eltüntette, mintegy 60-65 milliárd forint értékű értékpapírral nem tud elszámolni a kisbankok felé. A DRB-csoporthoz tartozó négy bank engedélyét szintén visszavonta a jegybank, és ezeknél is megindult a felszámolás.

 

(MTI)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL