Lépjen kapcsolatba velünk

Aranytőke: bemutatkozhattak kicsik, nagyok

Aranytoke

Aranytőke: bemutatkozhattak kicsik, nagyok

Ez a cikk több, mint 11 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Tizedik alkalommal rendezték meg Egerszóláton az Aranytőke Borszemlét. Az eredeti célkitűzés nem változott az eltelt évek során, a szervező Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend ezúttal is bemutatkozási lehetőséget biztosított a kistermelőknek is.

 

Noha eltelt egy évtized, az esemény célkitűzése nem változott, ahogyan a helyi közösség összefogása sem: egy egész falu dolgozik az Aranytőke sikeréért – hangzott el a megnyitón. Az idei verseny, noha nem nemzetközi (minden második évben Olaszrizling verseny is az Aranytőke, de idén közbülső évet írunk), mégis nyolc borvidékről több mint 150 minta érkezett.  Egész pontosan: 79 fehér, 58 vörös és 16 rozé, 33 termelői, 120 pedig kereskedelmi kategóriában.

 

A bírálat a nemzetközileg elfogadott 100 pontos rendszer szerint zajlott. A végén a csúcszsűri döntött a különdíjakról, de természetesen idén is volt társadalmi zsűri, amelynek tagjai ugyancsak fontos elismerések sorsáról határoztak. A díjátadásra ezúttal a megyeszékhelyen, az Egri Csillag Borfesztiválon kerül sor – tudatta dr. Lőrincz György borász, az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend főpohárnoka.

 

A különdíjasok:
Legjobb termelői fehérbor: Pálinkás Pince – Mátrai Olaszrizling 2014
Legjobb termelői rozébor: Cseh Ferenc – Egri Kékfrankos Rozé 2014
Legjobb termelői vörösbor: Nagy Sándor – Cabernet Sauvignon 2009

Legjobb verseny fehérbor: Nagy Lajosné – Olaszrizling 2013
Legjobb verseny rozébor: Varsányi Pincészet – Egri Rozé Cuvée 2014
Legjobb verseny vörösbor: Rabóczki Pincészet Cabernet Sauvignon 2012

Legjobb Egri Csillag: Besenyei Pincészet Egri Csillag 2013
Legjobb Egri Bikavér: Hangácsi Csaba Egri Bikavér 2011
Legjobb Olaszrizling: Nagy Lajosné Olaszrizling 2013

Egri Borbarát Hölgyek különdíja: Varsányi Pincészet Egri Csillag 2014
A legjobb édes bor: Sajgó PInce – Tokaji Aszú 5 puttonyos 2007

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL