Lépjen kapcsolatba velünk

Kedden érkezik az első lovas

Vegvari vitezek

Kedden érkezik az első lovas

Ez a cikk több, mint 11 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Visszatérnek Eger belvárosába a Végvári vitézek, a szoborkompozíció első lovas alakja április 28-án, kedden, várhatóan 9.00 órakor érkezik meg a Végvári vitézek terére – közölte az egri polgármesteri hivatal.

A tájékoztatás szerint egy bő év elteltével a lovas szoborcsoport visszatér a belvárosba és eredeti helyszínétől mintegy 100 méterre, a Dobó tér közvetlen szomszédságában kap új helyet. A több mint 5 milliárd Ft-os belvárosi rehabilitációs program keretében zajló munkálatok a nyár folyamán érnek véget a készülő Végvári vitézek terén (egykori Szúnyog-köz), amely a teljesen megújított szoborkompozícióval és az Eger patakhoz épített lelépcsőzéssel Eger új színfoltja lesz.

A történelmi belvárosban így a Dobó tér (a várkapitány szobrával) és a Kis Dobó tér mellett további három közösségi tér alakul ki: a Gárdonyi tér (Gárdonyi Géza szobrával) és az új gyaloghíd megépítésével az Eszperantó sétány mellett létrejött terecske mellett (ide egy különleges térplasztika kerül) a Végvári vitézek terének kialakítását (ide kerül a lovas szoborkompozíció) régóta várják az egriek és a hozzánk látogató vendégek is. A nagyszabású rehabilitációs program 24 építést-felújítást tartalmazott, s ezek közül a Végvári vitézek terének létrehozása a záró projektelem.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL