Lépjen kapcsolatba velünk

Fertálymesterek: ünnep a jubileumon

B1Q7919

Fertálymesterek: ünnep a jubileumon

Ez a cikk több, mint 11 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A régi hagyományt 1996-ban élesztették újjá, a 20 éves jubileumot különleges programokkal ünnepli az Egri Fertálymesteri Testület.

A fertálymesterek Egerben a hóstyák élén a XVII. századtól láttak el közigazgatási, igazságszolgáltatási feladatokat. Köztiszteletben álló emberek voltak, megbecsülte őket a negyed lakossága. A hagyományt – amely tavaly szeptember óta felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékébe – sikerült az 1950-es megszüntetést követően 1996-ban feltámasztani.

 

Várkonyi György főkapitány elmondta: a testületnek ma 263 élő tagja van, s úgy gondolták, fontos, hogy hasznos, értékes rendezvényekkel ünnepeljék az évfordulót. Pénteken délután 4-kor egy emlékszobát avatnak a Servita Udvarházban. Ezen a napon 18 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban egy kis konferenciát szerveznek „a hagyományra épített jövő” mottóval. Dr. Petercsák Tivadar, aki könyvet is írt a témában egy előadást tart a fertálymesterség történetéről.

 

A főkapitány hozzátette: fontos, hogy a hagyományt megismertessék az egriekkel, fiatalokkal és idősekkel, s bevonják az ünnepbe a civileket, városi intézményeket is. Egy vetélkedőt hirdetnek, amely folyamatos feladatokkal szólítja meg a diákokat, s amelynek a zárórendezvénye 2016-ban lesz. Egy országos konferenciát is szerveznek októberben a Líceumban, jövő májusban pedig egy kiállítássorozatot hívnak életre.  Arra kérik a lakosságot, hogy ha a fertálymesterség hagyományához köthető tárgyi emlék van a birtokukban, jelezzék nekik. A tárgyakat dokumentálni szeretnék, hogy megmaradjanak az utókornak. Az egyik első tárgyat már meg is kapták, a felnémeti Majoros Andrásné kölcsön adta a testületnek azt a botot, amely a Cifra sánc fertálymesteréé volt egykoron.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL