Lépjen kapcsolatba velünk

Csökkent a beruházási kedv az első negyedévben

STAVBA RETRO: Rozostavaný polyfunkčný objekt Retro v Ružinov

Csökkent a beruházási kedv az első negyedévben

Ez a cikk több, mint 11 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A magas bázis miatt 4,5 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest az első negyedévben, amikor összesen 816,5 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon. Egy évvel korábban 23,1 százalékos volt a beruházások éves növekedési üteme, amely 2014 negyedik negyedévére 1,9 százalékra lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gép- és berendezésberuházások 1,0, az építési beruházások 8,9 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakától.
A feldolgozóiparban gyakorlatilag stagnáltak a beruházások, mindössze 0,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, amikor viszont 20,8 százalékos növekedést regisztráltak.

A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a szállítás és a raktározás beruházásainak volumene 8,3 százalékkal alacsonyabb lett az előző év azonos időszakához viszonyítva, aminek oka a vasút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztéseinek, illetve a járműparkok korszerűsítéseinek jelentős visszaesése volt.

 

 

Az építőipari beruházások szintén 8,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, amikor viszont  kimagasló, 45,3 százalékos növekedést értek el, és a tavalyi év egészében is 27,6 százalékos emelkedést mutattak.

A mezőgazdasági erdészeti és halászati ágazatban 7,9 százalékkal maradtak el a beruházások az egy évvel korábbiaktól azt követően, hogy tavaly 16,8 százalékkal emelkedtek.

 

 
Az idegenforgalom, vendéglátás területén 7,6 százalékkal maradtak el a beruházások a tavaly egész évi 13,4 százalékos emelkedés után.

A legnagyobb visszaesését a pénzügyi, biztosítási szektor szenvedte el 31,4 százalékkal, ahol negyedik negyedéve tart a hanyatlás. A közigazgatásban 20,0, az oktatásban 26,3, az egészségügyben 29,0 százalékkal estek vissza a beruházások.

A beruházások érdemi növekedését csak a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás (28,1 százalék) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (14,5 százalék) területén regisztrálta a KSH.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL