Varsóban lejátszották az Európa Liga döntőt a címvédő spanyol Sevilla legyőzte az ukrán Dniprot és elhódította a másodikszámú nemzetközi kupatrófeát. „Jaj a legyőzötteknek” szól a történelmi szállóige, de a vesztesek talán most érdekesebbek, különösen, ha egy minket is érintő perspektívába illesztjük be őket.
Igazi meglepetéscsapat volt a Dnipro, egyrészt az ukrán – válság, másrészt az ukrán futball top csapatok tekintetében. Persze a válság megerősítette a nemzeti öntudatot és ez bizonyosan kihatással volt a klubcsapatok nemzetközi szereplésére is. Könnyen lehetett volna ukrán döntő, hiszen a Dinamo Kijev szintén ott volt a legjobb nyolc között, ugyanakkor orosz – ukrán finálé is összejöhetett volna a Zenit esetleges elődöntőbe jutásával. Az ukrán politikai helyzet miatt az UEFA érthető módon mindezt el akarta kerülni. Az írányitott sorsolás során explicit eszközökkel, de implicit módon bírói ténykedés segítségével is, (Dinamo Kijev majdnem 60 percig játszott emberhátrányban Firenzében a negyeddöntőben, két könnyű szívvel megadott sárga lap okán) elakarta kerülni a politikai feszültséget, az orosz – ukrán találkozót.
forrás: Centerhalf.blog
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













