Lépjen kapcsolatba velünk

Ilyen lesz a fesztiválszezon

B1Q7161

Ilyen lesz a fesztiválszezon

Ez a cikk több, mint 10 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Május végén a Feszt!Eger nyitotta a sort, most pedig már nyakig benne vagyunk a szezonban: David Guetta Sopronban, óriásbuli a Balaton Soundon, újdonságok a Szigeten, hűsítés a sörgyárban…

A június 25. és 28. között zajló Budapest Essentials alatt bizonyos értelemben egész Budapest fesztiválhelyszínné válik egy hétvégére. A gasztroélmények és a kulturális programok mellett lesznek koncertek például a Fővárosi Nagycirkuszban, a Várkert Bazárban, a Vasúttörténeti Parkban, az egykori Vidám Park területén és a Vásárcsarnokban is.

A következő héten rajtol az első igazán nagy rendezvény, a soproni Volt Fesztivál. Június 30-án, a nulladik napon a születésnapjukat ünneplő hazai zenekarok játszanak majd, ezt követően pedig maximális fordulatszámra kapcsol a buli. A fellépők alapján igen vegyes lesz a kép, hiszen július 4-ig megfordul itt például Slash, a Motörhead, Fat Boy Slim és David Guetta is. Idén ráadásul két nagyszínpad lesz majd, amelyeken a fellépők közvetlenül váltják egymást.

Július 2-án Pannónia Fesztivál lesz Szántódpusztán: a rendezvény szervezői közötti ellentétek miatt azonban komoly volt a bizonytalanság, sokáig a fellépőkről sem lehetett semmit tudni. A fesztivál honlapján most már vannak nevek, de részletes programot továbbra sem lehet látni. Kiváncsian várjuk
a fejleményeket!

Zamárdiban viszont július 8-án biztosan elindul a kilencedik Balaton Sound. Július 12-ig az elektronikus, illetve hiphop legmenőbb sztárjai fognak itt fellépni – érkezik Tiestö, a Faithless, Dimitri Vegas, Ludacris, a Hardwell, Afrojack.

Idén remélhetőleg az időjárás is kedvezőbb lesz, mint tavaly, és a tóparti buli legfontosabb kelléke ebben az évben a fürdőruha lesz, nem a gumicsizma.

A tavalyi kihagyás után idén megint lesz fesztivál Tokaj-Rakamazon július 15. és 19. között, ezúttal Kingdom of Hegyalja néven. A fellépők alapján a fő csapásirány ebben az évben is a rock lesz – érkezik például a Nightwish, az Eagles of Death Metal és a Truckfighters is –, de ezek mellett azért más stílusok is komoly szerepet kapnak majd.

Eközben július 14. és 19. között Velencén szervezik meg a jubileumi, 40. EFOTT-ot. Július 16. és 18. között lesz a Bánkitó Fesztivál, július 20-án indul Csobánkapusztán a S.U.N. Fesztivál a goa-rajongóknak, július 22. és 26. között pedig Reggae Camp lesz a hatvani városi strandon.

Július 22-én rajtol Debrecenben a Campus Fesztivál, érkezik többek között Wilkinson, a Modestep és az Enter Shikari, de sok meglepetés is vár a fesztiválozókra.

Augusztus 10-én indul hazánk legismertebb és legsikeresebb fesztiválja, a Sziget.  A Hajógyári-szigeten idén is számtalan világsztár fordul majd meg – a sort a nulladik napon Robbie Williams indítja és Martin Garrix zárja. Az egy hét alatt érkezik többek között a Florence and the Machine, Asaf Avidan, a Kasabian, Goran Bregovic, MC Dynamite, Avicii, Jamie Woon, a Dropkick Murphys, a Limp Bizkit, a Kings of Leon – és még sokan mások.

Ebben az évben jelentősen átrendezik a helyszíneket, és a hasonló műfajú események zónákba tömörülnek. Lesz például kultúr-, dizájn-, art- és sportzóna, és idén újra lesz Party Aréna is, mely a Colosseummal együtt egyfajta elektronikus zenei zónát alkot majd a sziget északi csücskében.

A Nagyszínpad is előbbre költözik, így átalakul a nézőtér, ahol a szervezők szerint már többen férnek majd el, de nagyobb lesz az A38 sátor is. A korábbi éveknél színesebb, erősebb programokat kínáló Világzenei színpad a cirkuszsátor helyére kerül, és itt kap helyet az Afro-latin helyszín is. Ezek mellett költözik a Magic Mirror, a Cökxpon és a népszerű Luminárium is.

A Szigettel azonban még mindig nem ér véget az idei fesztiválszezon, bár júliushoz képest valóban lassul a tempó. Augusztus 13. és 19. között például a komolyzene kedvelői élvezhetik Kaposváron a Kaposfest koncertjeit. Augusztus 19. és 22. között Zamárdiban lesz Strand Fesztivál és B my Lake is, augusztus 25. és 29. között pedig még Szegeden is lehet egy jót bulizni a SZIN-en.

Az augusztus 29-én megrendezendő DreherFeszt hamisítatlan sörgyári fesztivál: 25 hektáros területen és 160 éves falak között csak erre az alkalomra lefőzött sörkülönlegességekkel, egyetlen napra kialakított romkocsmákkal, és persze koncertekkel várja a látogatókat. Fellép majd a Honeybeast, a Kaukázus, a Magashegyi Underground és a PASO Plays Covers, valamint olyan népszerű DJ-k fogják hajnalig mixelni a zenét, mint Beatman & Ludmilla, DJ Izil, Wondawulf és a Spanish Wax.

A szervezők biztosak benne, hogy a tavaly debütáló rendezvény nagy sikere és mintegy 4000 látogatója után idén még nagyobb lesz az érdeklődés. Annál is inkább, mert ebben az évben a közönségre bízzák a sörkülönlegességek kiválasztását is. A Dreher ugyanis meghirdette a sörszerető közönség körében a Nagy Íztesztet. A négy szerencsés nyertes – egy-egy zenekar kíséretében – ellátogat a gyár sörtesztelő laborjába, ahol számos specialitás megkóstolása után kiválaszthatják kedvenceiket, és ezek kerülnek be a 2015-ös DreherFeszt sörfelhozatalába.

Eger erősen kezdte a szezont, két fesztivált (Feszt!Eger, Open Air) és egy zeneipari konferenciát is rendezett, ezekkel kapcsolatban íme néhány cikkünk:

http://www.egerhirek.hu/az-ev-legnagyobb-szabadteri-partyjat-rendeztek-a-varban/

http://www.egerhirek.hu/latogatocsuccsal-nyitotta-eger-a-fesztivalszezont/

http://www.egerhirek.hu/feszteger-a-masodik-nap/

http://www.egerhirek.hu/ujra-duborog-a-feszt-eger/

http://www.egerhirek.hu/music-hungary-a-zeneipar-csucstalalkozoja-egerben/

 

forrás: Metropol/EGERhírek

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL